A futás az életem része!

0

Pomozi Niki vagyok, 25 éves balatoni lány. Jelenleg Budapesten élek dolgozom kézilabdázom.
Hol is kezdjem?
Már elég korán megismerkedtem a sporttal, mozgással. Egészen óvodás koromtól, mivel szüleim hamar rájöttek, nem bírok egy helyben meglenni. Igen, eleven nyüzsgő energiabomba voltam.

Először  a tenisszel ismerkedtem meg, nagyon szerettem. Futás volt bőven, a pályán mint bemelegítő- és levezető futással kezdtünk-végeztünk. Igazából itt találkoztam futás szó használatával, szó szerinti alkalmazásával. Bemelegítésnek 2 kört kellett megtenni, viszont 1 kör nyolc teniszpályát tartalmazott. A levezetésről ne is  beszéljünk , 8-10 kör volt , amit adott időre kellett teljesíteni. Ez a pályafutás egészen általános iskola végéig tartott, míg el nem jött a gimnázium. Addig rengeteg éremmel , kupával és annál is több versennyel büszkélkedhettem. Természetesen emellett, jártam tömegsportra, atlétikai versenyekre, ahol 3-4 éremnél kevesebb sosem lógott a nyakamban.

Utolsó évem az általános iskolában, ugye dönteni kell az embernek , hova tovább….  A sportolási lehetőség volt a fő célom. Az iskolánkban volt lehetőség kézilabdázni, emlékszem ötödikes voltam, mikor bekerültem az akkori nyolcadikos csapatba. Nagyszerű volt, nagyon jó érzés volt hozzájuk tartozni , velük játszani. Ott páran elmentek nagyvárosba tanulni és folytatni a játékot. Így elhatároztam , hogy én is így teszek , ha tovább tanulok.

Jelentkeztem is Pécsre , Győrbe. Mindegyiknél volt külön sport felvételi. Sikeres felvételt nyertem mindegyik intézménynél. Pécsen 2.-ként végeztem, ott már helyben a szüleimnek mondták , hogy fel vagyok véve, míg Győrben a 13. lettem a felvételi vizsgán. Mivel a Rába-parti várost jelöltem meg elsőnek, így szeptemberben költözhettem is.

Testnevelés szakos gimnáziumba jártam, ahol mellette a Győri Audi ETO utánpótlás csapatába játszottam. Az ország legjobb csapata voltunk. Minden évben bajnokok voltunk. Nagyon szép évek voltak. Természetesen itt sem maradt el a futás, sőt külön futó és kondiedzéseink voltak. Ahol különböző távok , és más szint idők megadásával kellett teljesíteni. Itt találkoztam rövid és hosszútávval, sprintel és gátfutással. Megtanultam a sportot, a sport megtanított mindenre, ami az élet más területén hasznossá válhat.

Pár év múlva álmom is teljesült, élsportoló lettem. Szép idők voltak, a tipikus „ …siker,  pénz,  csillogás…” érzés , ahogy a KFT dalszövegében szól.

Majd egy komoly sérüléssel keresztbe tört a karrierem. Műtéti beavatkozás miatt félév kényszer pihenőt kaptam. Hazaköltöztem, és a Balaton partján újra kezdtem mindent. Erősíteni, újra járni, újra kocogni, majd újra futni. Mára már semmi gond nincs, újra játszom és dolgozom.
A futás az életem része, hol a munkahelyen, hol a pályán, hol a busz után futunk, mindegy, mindig velünk van. Az élet egy nagy rohanás.

Köszönöm a sportosan.com -nak , hogy ezt a cikket megírhattam.

A futócipő tesztelés – Nagyon jó ötlet , gondolat volt a sportosan.com -tól, hogy a legújabb 2015-ös Mizuno futócipőt teszteltetni szeretnék. Mivel a Japán mérnöki tervezés minőségét nem mindenki ismeri , tapasztalja. Sok embernek fontos mások véleménye és az alapján dönt.

Share.

About Author

Leave A Reply

Miben tudok segíteni? Klikk ide!

Jelenleg nem vagyunk elérhetőek, kérlek hagyj üzenetet, ügyfélszolgálatunk hamarosan keresni fog. Köszönjük szépen.

Kérdések , kérések ? Szívesen segítünk mindenben!

Kattints ide hogy elkezd a csevegést

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás