A sport kiskoromtól életem része

0

Cseszneki Gábor vagyok, picit megpróbálom leírni hogyan kapcsolódtam a Sporthoz kiskoromtól kezdve. Nem gondoltam még mikor általános iskolába jártam, hogy a futás nagy szerelmese leszek és láss csodát mégis így történt!Kiskoromban próbálkoztam a focival, mikor szünet volt mindig fociztunk a srácokkal. Testnevelés órákon, általában foci és néha kosár is szerepelt a palettán. Amikor már jobb idő volt mindig futni kellett az iskola körül aminek annyira nem örültünk, nem gondoltam  akkor még mire 35 éves leszek rendszeresen heti 40-50 km fogok majd lefutni.

Az vettem észre ha az ember nem mozog egyre jobban megmarad az ember külsején a felesleg, és mikor már az embernek egy hölgy is megemlíti akkor komolyan el kezd foglalkozni vele, és már indult is az egész futás. Ugyanott ahol elkezdődött folytatódott is. Kimenetem egy este a régi iskolámhoz és csak olyan egy kört, majd két kört futottam ez nem volt még nagy táv 2 kör 1 km felet meg. Arra lettem figyelmes, hogy egyre többször megyek ki egy héten futni. Érdekes volt mert az ott élő emberek, furcsán néztek rám ki ez a “fiatalember” aki ennyit jár ki futni. Később már arra lettem figyelmes, hogy mosolyogva néznek rám az emberek, ez biztatás volt és motivált is hogy egyre többet fussak.észrevettem, hogy egyre több kört teszek meg és kezdett unalmassá válni.

Tehát új célokat tűztem ki magamnak. Egyre nőttek a km-ek a lábam alatt. Cipők is adták fel rendesen. Első versenyem 2.Tiszta Egészséges Székesfehérvárért futóverseny, hatalmas élmény volt 60 induló férfiból 36. lettem.9,6 km ez hatalmas lökést adott.Rákaptam a versenyekre. Következett a Taiat Minimaraton 14 km futottam.Majd jött a nagy megmérettetés Nike Budapest félmaraton 21 km, 2:00:15 idő alatt sikerült boldog voltam. Gánt volt a következő jótékonysági félmaratonon 6-kén értem célba bár nem volt sok nevező, de nagyon jó érzés volt.

1459760_662426453778791_1970166872_n_converted

Volt még Várpalotán ahol életem eddigi legjobb félmaratonom futottam le 1:46 idővel.Majd következett Velencei tó körülöli 2:34 perc 28 km táv volt, elég jól sikerült. És mostani legnagyobb megmérettetésre jelentkeztem 30,Spar  Maratonra, picikét megijedve a táv nagyságától de tudom teljesíteni fogom! Mori Fit Run futásomról újságba kerültem,és volt szerencsém együtt futni Kokó-val a Nato futáson

Jelenleg egy nagy autóipari cégnél dolgozom Székesfehérváron.
Elég nagy cégnek mondható 5000 fővel dolgozunk, én beszerzésen tevékenykedem.
De kaptam egy olyan elehetőséget, úgy néz ki szervezhetek egy futóversenyt,és ezzel egy nagy álmom válik valóra.

Share.

About Author

Leave A Reply

Miben tudok segíteni? Klikk ide!

Jelenleg nem vagyunk elérhetőek, kérlek hagyj üzenetet, ügyfélszolgálatunk hamarosan keresni fog. Köszönjük szépen.

Kérdések , kérések ? Szívesen segítünk mindenben!

Kattints ide hogy elkezd a csevegést

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás