A Szalajka-völgy télen is szép!

0

Idei első januári túránk Szilvásváradra, pontosabban a Szalajka-völgybe vezetett. Gondolom sokunknak nem kell bemutatnom ezt a vadregényes helyet, hiszen a népszerű hazai túracélpontok közül benne van az első 10-be. Nem véletlenül, hiszen aránylag jól megközelíthető akár tömegközlekedési eszközökkel, akár egyénileg autóval is.

A Felső-tó

Maga a völgy nagyjából 4 kilométer hosszú, végig fut rajta a Szalajka-patak, és az erdei kisvasút is, méghozzá az elejétől a végéig, amellyel tavasztól-őszig utazhatunk, egészen fel a híres Fátyol-vízesésig. Találhatunk 3 tavat, vadasparkot, pisztrángnevelőt és pisztráng sütőt, erdei múzeumot, kalandparkot és a már kötelező bazársort is, néhány éttermet, büfét, túraboltot kerékpárkölcsönzővel.

A vadaspark egyik lakója

A völgy végében ered a Szalajka-forrás, ahonnan egy 15 perces kaptatóval elérhetjük az Istállóskői ősember barlangot is. Mi most csak átutazóban mentünk keresztül a völgyön, hiszen a célunk az volt, hogy egy rövidebb oldalán, de átszeljük a Bükk-hegységet, Szilvásváradtól Felsőtárkányig, végig a zöld sáv jelzésen, ami nagyjából 26 kilométert jelent.

Stitched Panorama

Viszont egy könnyű sétát bárki megtehet a Szalajkában, akár idősebbek, akár gyerekkel ideérkezők is, bátran ajánlható útvonal a völgy bejárása egész évben!

Share.

About Author

Leave A Reply

Miben tudok segíteni? Klikk ide!

Jelenleg nem vagyunk elérhetőek, kérlek hagyj üzenetet, ügyfélszolgálatunk hamarosan keresni fog. Köszönjük szépen.

Kérdések , kérések ? Szívesen segítünk mindenben!

Kattints ide hogy elkezd a csevegést

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás