Az atlétika és én

0

A mozgás már egész kis koromban az életem része volt. Édesapám is atletizált, édesanyám röplabdázott, s máig aktívan edzenek – ha esik, ha fúj, futnak, nem is keveset. Így talán nem csoda, hogy már öt évesen utcai futóversenyeken vettünk részt, és minden nap edzettünk.

Foglalkozott velünk akkoriban edző is, de a szüleim áldozatos munkája nélkül nem lehettem volna az, aki vagyok. Ők vittek el az első versenyeinkre, (meg persze a későbbiekre is), ők hordtak minket minden áldott nap edzésre, ők bíztattak, támogattak mindannyiunkat akkor is, amikor fel akartuk adni, amikor semmi nem ment jól. Ikertestvéreimmel és bátyámmal így cseperedtünk, majd olyan tíz éves korom körül kerültünk Tatabányára, a TSC Geotech-hez.

Tizenkét évesen ugrani kezdtem, s egész hamar kiderült, a magasugrás megy a legjobban. A következő évben kerültem be először a magyar válogatottba. Közben persze jött a gimnázium, és vele a tinédzserkor.  Az iskolai testneveléstanárom minden évben elvitt a megyei és országos bajnokságokra, ahol mind ugró, mind mezei futószámokban indultam és csapatként szinte mindig a dobogón végeztünk., valamint 2011-ben kijutottunk a mezei futó világbajnokságra, amit Szlovákiában rendeztek meg. Az iskolai csapattal a 19. helyen végeztünk.

Ugyan ebben az évben rendezték meg az ifjúsági világbajnokságot Francia országban . Sajnos közbejött egy sérülés, így a 12. hellyel kellett beérnem. Nagyon szomorú voltam de sikerült ebből a sérülésből felépülnöm és még abban az évben egyéni csúcsot ugranom a korosztályos diákolimpián, ahol csapatban új diákolimpiai csúcsot állítottunk fel. Mondanom sem kell, volt nagy ünneplés. Na de ne szaladjunk ennyire előre.

A sport nekem már egész kicsin is olyan volt mint egy kötelezettség, a szüleim persze nem kényszerítettek, csak odafigyeltek ránk, hogy meg legyen mindig a napi mozgás. Nagyon sokkal tartozom szüleimnek,  ugyanis nem minden szülő tenné ezt meg a gyerekeiért , úgy érzem.  Nem mindenkinek adatik meg az életben, hogy van két csodálatos szüleje akik 18 éves koráig minden egyes nap elvitték edzésre legyen szó Dorogról, Esztergomról, vagy éppen Tatabányáról.

A gimnázium alatt a napjaink abból álltak, hogy apukám reggel vitt minket iskolában Pilisvörösvárra. (szerencsére a közelben dolgozott) Utána fél négykor legkésőbb felszedett minket és indultunk is haza ahol heti háromszor csak 5 percünk volt átöltözni, és indulni tovább tatabányára. Általában este 9-re értünk haza, ahol anyukánk mindig meleg étellel várt. A hét többi napján általában vagy a közeli pályán, Dorogon, Mogyorósbányán edzettünk, vagy ha éppen erősítés volt kiírva akkor a garázsunkban berendezett konditeremben végeztük el a munkát.

A szüleim mindig maximálisan odafigyeltek ránk, hogy mindig mindenből a legjobbat kapjuk. Ez alatt azt értem, hogy az egész szabadidejüket ránk áldozták és edzésekre hordoztak, segítettek a tanulásban, a sportfelszerelésekben , a sok utazás miatt a heti kétszeri tankolást is finanszírozták, ami valljuk be nem kevés összeg, főleg nem ha az embernek 3 testvére van és mindenből 4szer annyit kell venni.

Na de a következő években mindig volt valami célom, mindig akadt valami ami miatt nem tudtam nyugodtan lefeküdni aludni. 2012-ben a junior világbajnokság, amire ifiként próbáltam megszerezni az indulást lehetőségét. Sajnos egy-egy centivel de mindig lemaradtam róla a versenyeken. Eljött az utolsó lehetőség, ahol megint csak lemaradtam róla. Talán a teher ami nyomta a vállam, nem tudom. Mindenesetre elindultam még aznap hármasugrásban is, azért a magasugrás mellett foglalkoztam még mással is.

Mint kiderült  az ugró génjeim még ehhez is jók voltam, ugyanis 15méter 51 centivel nyertem meg a versenyt, amivel át vettem a magyar felnőtt ranglista első helyét, de sajnos a Barcelónia-i   útról lemaradtam 9 centiméterrel.  Következő évben, immáron juniorként, megint csak volt egy célom.  Korosztályos Euróba bajnokságot rendeztek Olaszországban, ahova magasugróként próbáltam kvalifikálni magam. Hát az első szabad téri versenyemen ami azt illeti össze is jött. Nagyon boldog voltam, mert onnantól fogva nem volt min görcsölnöm, nem volt rajtam teher, hanem felszabadultan készülhettem a nagy megmérettetésre.

atletika

Idővel látszott is, hogy jobban mennek a versenyzések így, hogy nem kell min görcsölnöm. Jött  Magyarország talán legrangosabb versenye, a Gyulai Memorial, ahol mindenféle világsztárokat láthatunk és ha szerencsénk van még versenyezhetünk is velük. Na nekem szerencsém volt, mert meghívtak, hogy induljak el hátha segít az, hogy testközelből láthatom a nagyokat, és még versenyezhetek is velük. Meg is lett az eredménye, ugye a szint 212cm volt, amit még tavasszal teljesítettem. Na most 215cm-ig jutottam, ami az Euróba bajnokság előtt egy héttel, igen megnyugtató.

atletika

 

Jött a nagy megmérettetés. Sajnos edzőm és szüleim itthonról tudtak csak szurkolni, de megtette az is a hatását. Ugyan magamra maradtam de azt hiszem ekkora rutinnal ha mondhatom így, illik egy versenyzőnek egyedül is megoldania egy versenyt. Sikerült is, kvalifikáltam magam a döntőbe. Elég volt oda a 208 cm. Jött másnap a döntő. Nagyon izgultam, nem tudtam egy helyben ülni, folyton mászkálnom kellett, nyugtatgatnom magam, de mellette sikerült mindig az ugrások előtt nagyon oda koncentrálnom, ami végül meghozta gyümölcsét. A 4. helyen végeztem.

atletika

Számomra akkor nagyon nagy csalódás volt, nagyon szomorú voltam,hogy lemaradtam a dobogóról. Mondhattak nekem bármit, anyukám, édesapám az edzőm, de sajnos nem sikerült megvigasztalniuk. ők hihetetlenül büszkék és boldogok voltam, de én sajnos nem, bennem még ott volt az érzés, hogy akár meg is nyerhettem volna. Az év hátralévő részében már csak a pihenésre koncentráltam. A következő évem, sajnos az edzőváltás miatt csak ismerkedéssel ment  el. Kitapasztaltuk, hogy mit mennyire, hogyan és hogy mennyit szabad. Most jelenleg a korosztályos utánpótlás Euróba bajnokságra koncentrálok, ami nyáron lesz, és most hármasugrásban próbálkozom majd.

Számos Mizuno cipőm volt már, többnyire szöges cipők, de volt a lábamon edző cipő is. Nekem nagyon tetszettek és éppen ez az, amiért most írtam. Sajnos anyagilag nem vagyok eleresztve, úgyhogy nem tudom magamnak megengedni az új kollekciókat, de amint lesz rá pénzem, ki fogom próbálni.  Az edzőtársaim használják, és nagyon jó véleménnyel vannak ők is róla.

Köszönöm, hogy esélyt kaphatok ezen a “pályázaton”.

Üdvözlettel: Gerencsér Ádám

Share.

About Author

Leave A Reply

Miben tudok segíteni? Klikk ide!

Jelenleg nem vagyunk elérhetőek, kérlek hagyj üzenetet, ügyfélszolgálatunk hamarosan keresni fog. Köszönjük szépen.

Kérdések , kérések ? Szívesen segítünk mindenben!

Kattints ide hogy elkezd a csevegést

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás