Az én Spartathlonom

0

Az én Spartathlonom

Soha többet ne hagyjatok futni! Csak egyszer érjek célba, többé egyetlen lépést sem teszek!… Ilyen és még ennél cifrább gondolatok jártak a fejemben a hétvégi futóverseny 10 km-nek első harmadában.

Rossz előjelekkel vágtam neki a napnak a csütörtöki keresztedzés kőkemény hatásaival a lábaimban. 50 fokos izomláz😜, velőig hatoló csonthártya-gyulladás😬, kialvatlanság miatt kialakult hullahopp karikák a szemeim alatt…😳 … Állandó csapatunk tagjait a hétvége, a szélrózsa ezer irányába repítette, így a kőkemény taekbos csajokból álló futómag egyetlen, magányos cédrusaként reszkettem a rajtvonalnál. (300 jobbnál jobb futótárs között elveszve)

Hosszú combú, vékony ellenfeleimet nézegetve (nem éppen hosszútávfutó alkatomnak “hála”) az önbizalmam a pokol legmélyebb bugyrába zuhant és hosszú ideig ott is maradt a kissé elhúzódó Indítás miatt. ( ha már a pokolban járunk: a technika ördöge játszott felspanolt idegeinkkel😈) A startpisztoly eldördülése után már csak két cél lebegett a szemem előtt.

Az egyik, hogy a koraszülött mentőkért neveztem, de önző módon egyéni csúcsra (PB) hajazom, a másik, hogy a célnál az uram vár, akit most tudtam először rávenni, hogy szurkoljon nekem és kattintgassa a fotómasimát!

E két motiváló tényezőnek már elegendőnek kéne lennie ahhoz, hogy futóanya jól érezze magát ezen a viszonylag rövidke távon! Nos, nem így történt! 😒 Eltaktikázott, saját tempóhoz mérten túl gyors első három km után, lesavasodva, fejgörccsel küszködve, levegőért kapkodva a feladáson gondolkodtam! De a kisagyam leghátsó zugából felbukkant egy gondolat, amely óriási erőt adott!

Ez pedig nem más mint a Spartathlon, aminek utolsó órái éppen a mi versenyünk idejére estek. Az Ultrás hősök, akik 246(!!!!!) km-ük utolsó szakaszait küzdötték le! Akik mennyei boldogságot éreztek, amikor már csak 10 km volt hátra! Hiszen túl voltak már 236-on!!!! Akkor mit nyavalygok én?!?! Enyhe szégyenérzet után, összekaptam magam. Hiszen minden fejben dől el!

Húzócsapatomat elengedve, gyors izós frissítés után egyedül folytattam harcomat. Magamban mantráztam erőtadó filmemből (Ultra- Simonyi Balázs rendezésében) magamba szippantott mondatokat: Futok, futok, de minek?! Futok, mert imádom! … Újabb két km, már saját tempóban és kezdtem életre kelni!

A lábaim beindultak, végre elkapott a “megy-ez-nekem” érzés, az agyam csak egy ütemre zakatolt: meg kell futnom a PB-t!!! Fogytak a km-ek és egyre jobban éreztem magam. Már csak két kili és (Leonidasz szobra helyett) vár a cél és mögötte az uram!

Hatalmas küzdelem önmagammal, az idővel egy csöppnyi kis elimerésért, hogy valamiben jó vagyok! Önmagam legyőzésében mindenképpen, hiszen újabb két percet javítottam az eddigi csúcsomon! Mert “Ha az ember igazán akar valamit, az egész Mindenség összefog, hogy képes legyen az álmát valóra váltani.” (Coelho) Nekem ez a Mindenség itt, most a férjem volt, aki végig lelkesített és az “Ultrás” hősök, akikkel “együtt” érhettem be saját Spártám főterére, ahol megkaptam a győztes csatámért járó “olajágamat”, a csodás befutóérmemet! 😃 … és hogy mit érzek most, egy nappal a “sohatöbbet-egylépéstse-tovább” érzés után??? Várom a holnapot, hogy folytassam az edzéseimet, hiszen két hét múlva Spar-maraton! És bár ennek a csatának vége, de a legnagyobb harcok még előttem állnak! 😃

Share.

About Author

Leave A Reply

Miben tudok segíteni? Klikk ide!

Jelenleg nem vagyunk elérhetőek, kérlek hagyj üzenetet, ügyfélszolgálatunk hamarosan keresni fog. Köszönjük szépen.

Kérdések , kérések ? Szívesen segítünk mindenben!

Kattints ide hogy elkezd a csevegést

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás