Az iskolánk túlélőversenyétől a Kazinczy 200-ig

0

Szokol Dávid vagyok, 27 éves, informatikával foglalkozom. Ahogy a számítógépek világa, a mozgás és a természet is világ életemben foglalkoztatott: gyermekkoromban teniszeztem, kosárlabdáztam, sokat kerékpároztam és persze kirándultam szüleimmel.

Szép idők voltak azok: amikor még Édesapám után loholva, lihegve, fújtatva mentem és próbáltam tartani a tempót – de nem sikerült. Talán kicsit el is ment a kedvem a hegyek-völgyek járásától, de volt egy igazi fordulópont: még a gimnáziumban osztálytársaimmal elhatároztuk, hogy indulunk iskolánk hagyományos ‘túlélő’ versenyén, amely egy tájékozódási túraverseny.

Az erre való felkészülő túrák is szép emlékeket idéznek: amikor a kínai cipőben, akár mennyire is igyekeztem, de sikerült 100 méteren 200-at lemaradnom – felejthetetlen. A nagy megmérettetésre már beszereztem egy túrabakancsot is, de ez sem segített sokat szenvedéseimen… Azonban a verseny után átfordult valami. Barátaimmal egyre több túrát szerveztünk, 20-30 kilométeres távokat tettünk meg hazai tájakon, minden hónapban egyszer-kétszer.

Ez után kerültem kapcsolatba iskolám tájfutó szakosztályával, ahol heti edzésekre és versenyekre is eljártunk. Megtanultam a tájékozódás alapjait és edzőnk mégjobban megszerettette velünk a természetet, kirándulást, túrázást. Innen már egyenes út vezetett jelenlegi legfőbb szabadidős elfoglaltságomhoz, a teljesítménytúrázáshoz.

Történt ugyanis, hogy az emberek kikoptak kis túraközösségünkből, nekem viszont még mindig igényem volt a természetjárásra: így történt, hogy hirtelen felindulásból egy 50 kilométeres túrával, a Gerecse 50-el kezdtem. Rögtön megfogott a hangulat (ez még a sorban állásos időszak előtt volt…), így egyenes út vezetett a többi túrára is. Mindennek már több, mint 10 éve: azóta is töretlenül járom Magyarország tájait, esetenként külföldre is ellátogatok.

Legnagyobb teljesítményeim közé a 100 kilométer feletti túrák tartoznak: teljesítettem többször a Kinizsi 100-ast, BEAC Maxit (most Kékszalag tt.), a Rákóczi 150-et (jubileumi túra), valamint Magyarország leghosszabb túráját, a Kazinczy 200-at is. Hogy miért is szeretem ezeket a néha normál emberi léptékkel fel sem fogható távokat?

Azért, mert itt már nem csak az erőnlét számít. Sőt, sokszor az számít kevesebbet: inkább fejben dől el az egész (ezt már biztos hallottátok mástól is…). Nem tartom magam egy különösen kisportolt és sokat edző embernek, viszont kitartó vagyok: a második éjszaka után is tovább indulok az ellenőrzőpontokról, és még ekkor is tudom élvezni a természetet, a sportot. Nyugalommal és örömmel tölt el minden lépés, még a 200. kilométer után is – na jó, néha elálmosodom kissé, de azon túl kell lendülni…

Azért, hogy kicsit technikáról is szó essék, pár szót ejtenék a felszerelésem változásáról, kialakulásáról, letisztulásáról is. Kezdetekben – mint már említettem – kínai cipőben kezdtem, rengeteg cuccal a hátizsákomban, azonban – mint ezt mindenki megtapasztalja az első utak egyikén – ez nem volt célravezető. Utána sokáig mindenhova, minden időjárási körülmények között csak és kizárólag túrabakancsban voltam hajlandó menni, lévén ez volt a legkényelmesebb.

Első százasaimat is még bakancsban teljesítettem, de ezek közben jöttem rá, hogy hosszú távon milyen is nehéz tud lenni egy cipőhöz képest. Így hát én is váltottam túracipőre, melyeket mára már télen sem váltok le bakancsra, kizárólag rövidebb távokra, és csakis akkor, amikor nem sietek sehova – például az ezévi Dögölj megre (Börzsöny éjszakai teljesítménytúra) is félcipőben érkeztem, majd gyalogoltam az olykor térdig érő hóban, mivel itt fontos volt, hogy gyorsan szedjem a lábaim.

túrázás

Újabban pedig kacsintgatok a terepfutó cipők felé, melyből már be is szereztem egy párat, mely beválni látszik. Ezek hatására érzem, hogy tudnék gyorsabban is menni, de ehhez még fejlődnöm kell. A táskáról viszont soha nem mondok le, és manapság is viszek feleslegesnek tűnő cuccokat. Azonban én úgy állok hozzá, hogy akármekkora távot tudjak teljesíteni saját erőmből is: mindig van nálam kellő élelem, víz, valamint egy saját összeállítású ‘túlélő-pakk’, ragtapasszal, tűvel, cérnával és sok egyéb aprósággal is.

Share.

About Author

Leave A Reply

Miben tudok segíteni? Klikk ide!

Jelenleg nem vagyunk elérhetőek, kérlek hagyj üzenetet, ügyfélszolgálatunk hamarosan keresni fog. Köszönjük szépen.

Kérdések , kérések ? Szívesen segítünk mindenben!

Kattints ide hogy elkezd a csevegést

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás