Bakony Maraton, Csesznek Félmaraton, No Motor Rally teljesítménytúrák

0

Az idei évben került először megrendezésre a bakonyi faluban a terepfutás szerelmesei számára 42 és 21 km-es távokon a Bakony Maraton, Csesznek Félmaraton elnevezésű futóverseny. A No Motor Rallyval párhuzamosan pedig teljesítménytúrák kerültek megrendezésre 15, 21, 25, 42, és 50 km-es távokon. A verseny központjaként az Erzsébet vendégház üzemelt, a rajtnak és a célnak is ez a fogadó volt a színhelye. A túrázókat reggel 8:00-tól indították a 12 órás szintidejű távokra, a futótársadalmat pedig 9:00 órakor, közös rajttal eresztették szélnek az extrém kihívásokat magába foglaló Bakonyba.

Bakony

Az időket SI rendszerrel, dugókás megoldással mérték, így a két ellenőrző ponton történő becsipogás és a célnál történő időlezárás biztosította a kijelölt útvonal betartását, és az időmérés pontosságát. A túrázóknak 8 pecsételő helyet kellett felkeresniük, s füzetükbe érvényesítést kérniük, így számukra is nyomon követhető volt a haladásuk helyessége.

A félmaraton és a maraton nyomvonala megegyezett, a maratonistáknak 2 kört kellett futniuk a 21 km-es pályán. A frissítőpontok nagyjából 5 km-enként voltak, az asztalon forrásvíz, izotóniás ital, banán, szőlőcukor és csoki várta a verőfényes napsütésben a kihívásokat teljesítőket.
A táj egyszerűen pazar. Körönként 420 m szintemelkedés várta a résztvevőket, de gyönyörű dombokkal, a csobogó Cuhával karöltve. A verseny első pár km-én át kellett haladni a 82-es főút alatt, majd az erdőben az erdei utakat messziről elkerülve a fák sűrűjében kellett átbukdácsolni a fák alatt, vagy éppen felett, így a kezdeti extrém akadályok biztosították mindenki számára a kellő bemelegítést.

Csesznek

Vinyébe érkezve az első frissítő– és egyben ellenőrző állomáson túljutva a megáradt Cuha patakon 8 helyen kellett átkelni, így a túlhevült testet kissé le lehetett hűteni, amennyiben nem választotta a futó a sziklaugrálás lehetőségét. A remek időjárásnak, a gyereknapnak, a No Motor Rallynak és a táj szépségének köszönhetően rengeteg emberrel futhatott össze minden induló, ugyanis a No Motor Rally keretében minden nem gépi meghajtású eszközzel lehetett indulni akár hosszabb távú túrákon is, így neki vágtak a távoknak biciklis, kutyás, lovas résztvevők is.

Teljesítménytúra2

A gázlókon átjutva a hosszabb távon túrázóktól elvált a futók útvonala, ugyanis az 50 km-es túrázókra még várt Porva-Szépalma-Borzavár-Zirc hosszabbítás, míg a futók Károlyháza felé kanyarodtak fel. A versenyzők számára az útvonal végig sárga szalagozással volt kijelölve, a túrázóknak turistajelzések és térkép volt a segítségükre. Károlyházán újabb frissítés várta az itt már komoly szintemelkedőkön átesett futókat, s az 50 km-es túrát teljesítőknek is ide kellett visszaérniük az előírt táv megtételének ¾-e után.

Néhány futó

A következő frissítő- és ellenőrzőpont Gézaházán volt, amihez magas dombok meghódításával lehetett csak elérkezni. Gézaházától a célig végre lejtők is segítették a haladást, így az időeredményen ezen a részen lehetett javítani, bár a kavicsos erdei út sokakat megfontolt közlekedésre sarkalt.
A célban mindenkit befutóérem, a rendezvény logójával és a táv feliratával ellátott póló, finom bodzaszörp és két pikula azaz fapénz várt, mellyel a falu központjában lehetett fizetni a No Motor Rally szervezéseként a palacsintákért, rétesekért, vagy sült kolbászért, ugyanitt a túrát teljesítőknek este tombola sorsolást tartottak.

A futóversenyen részt vevő első 3 helyezetett külön női és férfi kategóriákban éremmel és tárgyjutalommal díjazták.
Az 50 km-es teljesítménytúrát teljesítette Akaró Alexandra, és Pákozdi Zoltán.
Félmaraton eredmények:

Felnőtt férfi:

1. Tömböly Dávid (1994, Győr) 1:41:06
2. Papp Dénes (1990 Veszprém) 1:47:56
3. Dan Róbert (1983 Győr) 1:51:21

Félmaraton győztesek senior
Szenior férfi:
1. Palkovits Róbert (1967 Monor) 1:51:26
2. Rogács Csaba (1975 Vámosszabadi) 1:54:09
3. Kelemen Tamás (1974 Várpalota) 1:54:56

Félmaraton női győztesek
Női kategória:
1. Oravecz Orsolya (1974 Budapest) 2:05:54
2. Kisné Forgony Andrea (1971 Budapest) 2:14:33
3. Sárfi Éva (1988 Lázi) 2:16:07

Maraton győztesek
Maraton (840 m szintkülönbséggel):
1. Molnár Máté (1984 Veszprém) 3:44:38
2. Gálik Ervin (1970 Szalka) 3:55:58
3. Molnár Tamás (1976 Budapest) 4:02:03
Egyetlen női résztvevő, akinek minden elismerésünk, hogy teljesítette a távot:
1. Szentirmai Enikő (1972 EX-T SE) 3:52:18

Köszönjük a szervezőknek ezt a jó hangulatú versenyt ezen a csodás tájon. Ajánlom figyelmébe a terepfutás szerelmeseinek a Bakony remek terepviszonyait, szemet gyönyörködtető tájait, ami remek kikapcsolódást jelenthet az egész család számára. Az érdeklődők számára a következő verseny és teljesítménytúra: Szépalma Hotel Sportnapok: június 6-án szombaton 11 km-en 400 m-es szintemelkedővel Kőris-hegyi csúcsfutás, a kezdők számára 5 km-es táv, 100 m szintemelkedő a Betyárfutás keretében, majd június 7-én 5, 10, 20, 30, 50 km-es Betyártúrák várják a Bakony szerelmeseit a VBTSE szervezői. Részletes kiírás és nevezés a www.vbtse.hu/nevezes oldalon.

Share.

About Author

Leave A Reply

Miben tudok segíteni? Klikk ide!

Jelenleg nem vagyunk elérhetőek, kérlek hagyj üzenetet, ügyfélszolgálatunk hamarosan keresni fog. Köszönjük szépen.

Kérdések , kérések ? Szívesen segítünk mindenben!

Kattints ide hogy elkezd a csevegést

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás