Brutálfutás 3.0 Nyáregyháza

1

Brutálfutás 3.0 Nyáregyháza

A nyáregyházi motocross pályán rendezték meg a Brutálfutás 3.0 versenyt, a Budapest Sportiroda szervezésében. A rekordszámú 1370 fős indulónak teljesítenie kellett a 7 km-es távot, de nem akármilyen pályán. A sárban kúszás szögesdrót alatt, szalmabálán való átmászás, autógumikon keresztül való futás, csak néhány az akadályok közül. A filmcímekről elkeresztelt akadályokon óránként 200 versenyző indult útnak, hogy megkísérelje a legjobb időt futni, a maga korcsoportjában.

Az évek alatt egyre nagyobb népszerűségnek örvendő verseny szervezői nagy megelégedésükre láthatják, hogy az emberek igenis szeretnek „játszani” és szinte gyermek módjára belevetik magukat a különféle akadálypályákba.

A szinte malacka módjára hempergő versenyzők vidám hangulatban teljesítették a távot. A legidősebb férfi és női versenyző is 60 év feletti volt, de természetesen nagyon sok fiatal vett részt az ország minden részéből. A kellemes 28 fokos melegben, igazán jó volt a verseny végén kapott hideg zuhany, ami felfrissítette a társaságot és mindenkiről, legalább részben lemosta a sarat és a guminyomokat, valamint az izzadtságot is.

A versenyzők mezítláb várták a startot, majd cipőjüket felkapva, indultak útnak a cseppet sem könnyű pályán. Mindenesetre egy ilyen verseny élményszámba megy a részvevőknél és itt mindenki felszabadultan élheti ki gyermekkori és felnőttkori dagonyázási és sportvágyait. A következő ilyen jellegű verseny augusztus 30-án lesz Budapesten, Brutálfutás 1.0 elnevezéssel, a Puskás Ferenc stadionban.  

Share.

About Author

1 hozzászólás

Leave A Reply

Miben tudok segíteni? Klikk ide!

Jelenleg nem vagyunk elérhetőek, kérlek hagyj üzenetet, ügyfélszolgálatunk hamarosan keresni fog. Köszönjük szépen.

Kérdések , kérések ? Szívesen segítünk mindenben!

Kattints ide hogy elkezd a csevegést

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás