Család, futás, triatlon

0

A sportban négy dolgot szeretek. Szeretek edzeni, szeretek versenyezni, szeretem nézni, de legjobban beszélni szeretek róla. Az évadom januárban kezdődik (vagy inkább folytatódik) az NFL rájátszás végigizgulásával. Utána a bajnokok ligájára koncentrálok, majd várom, hogy kezdődjenek a klasszikusok a kerékpárban. Közben természetesen az NHL-en és az NBA-n is rajta tartom a szemem. Aztán kezdődik a Tirreno-Adriatico, amiből már következtethetünk az előttünk álló kerékpáros szezonra és jön a Berlin marathon, amin még nézni is borzasztó, annyira gyorsan bedarálják.

Aztán giro, Bl döntő, Stanly Cupa, tour, nyári igazolások a fociban, majd kezdődik az ősz az alapszakasszal és így tovább. Hogy el ne felejtsem megemlíteni a Falco KC Szombathely és a Szombahtelyi Haladás sikereiért is szorítok minden héten, hisz mégiscsak ők az én helyi csapataim. Szerencsére minden évszaknak megvan a maga sportja és soha nincs üres járat, mindig van kinek szurkolni van kiért szorítani van miről beszélni.

SzerencsIkrekés vagyok, mert már most nagy családosnak mondhatom magam, pedig talán még nem is vagyok annyira öreg. (31 ) Van egy gyönyörű feleségem, két fiam és hamarosan a kislányunk is megszületik. Feleségemmel ketten alkotjuk a deffenst, hogy megvédjük az offenst a sérülésekről.

Alapvetően és jobb híján végig fociztam a gyermek és serdülő koromat is. Imádtam. A csapatszellemet és az öltöző hangulatát kívánom, hogy ismerje meg mindenki. Sajnos idővel a sok munka és a családi élet zsugorította azt az időmennyiséget, amely felett magam rendelkeztem így másik sportot kellett keresnem. Illetve nem is kellett nagyon keresnem, mert egyből megtaláltam. Ez pedig a triathlon volt. Kemény két hét felkészülés után egy kölcsön Mali Ironman bringával elindultam a Vasi Vasember olimpiai távon triathlon versenyen. Hát mit is mondjak. Végig szenvedtem, végig fájt, majdnem utolsó lettem, de egy pillanatát sem bántam meg. Az első találkozásból szerelem lett és onnantól kezdtem el folyamatosan több időt tölteni a triatlonnal. Elméletben és gyakorlatban egyaránt.

Követte a vasi vasembert  még néhány sprint és olimpia verseny, de a hétköznapok bedaráltak, így az amatőrök között is hobbi szinten űztem a sportot. Elméletben viszont egyre többet foglalkoztam a sporttal és rá kellett jönnöm, hogy a triatlonban a futás az én Achilles pontom és ezen sürgősen javítanom kell. Azt szögezzük le, hogy jó focista lévén futni nem szerettem. Viszont a kényszer nagy úr, közhely vagy sem, akkor is kellett futni és ahogy már jó páran megfogalmazták, ebből is gyors szerelem lett. Minden futással töltött percet élveztem és élvezek a mai napig. A futás jelenleg az én sportom. Bármikor, bárhol űzhető és olcsó.

A családomtól nem vehetek el időt, hisz ahogy mindenki más is én is velük szeretek lenni a legjobban, így amikor alszanak akkor jön el az én időm, hogy mehessek sportolni. Azért azt bevallom férfiasan, hogy nagyon nehéz elindulni télen este fél 9-kor futni. Szerencsére van egy barátom, aki történetesen testnevelő tanár is és elég szigorúan elővesz ha nem edzek és ha kell eljön értem és elvisz futni. (thx Andris) Nálam sajnos a saját belső motiváció néha kevés, de hát mire valók a barátok ugyebár! J ( a futás igen is csapatsport!! )

futás

Jelenleg a Jövőre Többet Edzünk futócsapat oszlopos tagja és alapítója vagyok. Barátaimat szerveztem be három évvel ezelőtt, hogy fussuk körbe a Balatont, így alakultunk meg. A társaság szerencsére azóta kinőtte önmagát és bővültünk/bővülünk, mert nem álltunk meg ott, hogy egyszer egy évben együtt fussunk, hanem úgy próbáljuk szervezni az éves versenynaptárunkat, hogy minnél több versenyen találkozhassunk. Találkozhassunk versenyen és edzés közben, mert vallom és hiszem, hogy a futás és triathlon bizony nem egyéni, hanem csapat sport. Igaz a versenyen nem tekeri helyetted senki a pedált és nem futja le helyetted senki a távot, de ha tartja benned a lelket valaki az segít a holtpontok legyőzésében. Illetve segítjük és motiváljuk egymást, hogy a fáradt napokon is húzzunk cipőt és menjünk futni, menjünk sportolni.

Bár elindulni sokszor nehéz, de azokon a napokon, amikor elvégzem a tervezett edzésprogramot, kivétel nélkül vigyorogva, magammal teljesen elégedetten hajtom nyugovóra a szemem.A családom és a barátaim nélkül mindez nem menne, szóval nagy RESPECT mindenkinek és kösz!Ennyit gondolnék így röviden! Ha szerencsés leszek, akkor kifejtem majd bővebben is a véleményem. 🙂

Üdv:   András

Share.

About Author

Leave A Reply

Miben tudok segíteni? Klikk ide!

Jelenleg nem vagyunk elérhetőek, kérlek hagyj üzenetet, ügyfélszolgálatunk hamarosan keresni fog. Köszönjük szépen.

Kérdések , kérések ? Szívesen segítünk mindenben!

Kattints ide hogy elkezd a csevegést

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás