Egy maratonfutó gondolatai: Az értelmes küzdelmet találd meg

0
Fotó: Marjai János

Fotó: Marjai János

Zsíros Mihály sportevangelista, sportmarketing-szakember, jelenleg saját sportmenedzsment-vállalkozását építi, a Testnevelési Egyetem doktorandusz hallgatója. 15 évig futott versenyszerűen, több országos bajnoki érmet is nyert, de a nagy álom, az olimpia, nem jött össze neki. November végén a TEDxYouth Budapest színpadán – ahol a szó azoké a fiataloké, akikre érdemes odafigyelni, mert nézőpontjukkal és mondanivalójukkal kitűnnek kortársaik közül – előadásában arról mesélt, hányszor kellett újraterveznie az életét, és hogyan élte meg a mélypontokat. Az is kiderült, miért annyira fontos számára a futás, és mit köszönhet neki. Először a beszédéből olvashattok részleteket, utána pedig a vele készített interjút.

ted7

Fotó: Marjai János

„…Már több éve edzettem, amikor valaki megkérdezte, hogy mi a célom vele. Hirtelen csak annyit tudtam mondani, ami minden sportoló nagy álma, hogy majd valamikor szeretnék kijutni az olimpiára. Igen, de melyikre? Melyik versenyszámban? Ekkor gondolkodtam el először azon, hogy nem is tudom megfogalmazni. Le kellett ülnöm az edzőmmel és végigvettük, hogy életkor és a kvalifikációs rendszer szempontjából melyik olimpia lehet reális. Így jött a 2012-es londoni olimpia és a maratoni táv, mint a nagy álom. Ezzel keltem, ezzel feküdtem. Ötkarikás kép volt a számítógépen a háttérképem, ötkarikás kép volt kiragasztva az öltözőszekrényemre. Profi futó akartam lenni. Amikor készülsz egy versenyre, akkor megszűnik minden más. Önző vagy és csak magaddal foglalkozol, edzés reggel, edzés este, edzés minden hétvégén, edzés ünnepnapokon is. Több hetes edzőtáborok, edzés nyáron a hőségben, edzés télen a hóban. Volt, hogy annyira kihajtottam magam, hogy csak ülni tudtam a zuhanyzóban a forró víz alatt. Többször lila lett a körmöm, víz- és vérhólyagok borították a lábamat. De ez mégis egy élvezetes fáradtság, hogy egyre többet, egyre gyorsabban tudsz futni, hogy legyőzöd önmagad, hogy eggyé válsz a természettel, hogy megszűnik az idő és a külvilág. Sokszor éveket edzel csak azért, hogy néhány másodpercet, vagy hosszabb távon, néhány percet javíts. Egy nagy utcai futóversenyen, ahol több tízezer ember indul, nem lehet sosem tudni, hogy hol fogsz majd tudni parkolni, hogy hányan állnak majd sorban a nevezésnél, én ezért már minden előző nap elmentem, átvettem a rajtszámomat, fel is tettem a mezre, befűztem az időmérő chip-et a cipőmbe, megnéztem azt is, hogy hol lehet majd melegíteni és merre megy az útvonal. Emellett pedig fejben is felkészültem és felépítettem a versenyeket. Elképzeltem előre azt, hogy milyen érzésekkel kell elinduljak ahhoz, hogy a teljes távra optimálisan be tudjam osztani az erőmet. Aztán az elején is mindig nézegettem még az órámat, hogy be tudjam lőni ezt a jó tempót és ehhez mérten kerestem bolyt is, akikkel könnyebb együtt futni. Aztán gyakoroltam azt is, hogy a táv elején igazából csak várost nézzek, egy pozitív belső beszédet alakítottam ki: a ritmusos, könnyed, laza futásra koncentráltam. Elképzeltem előre azt is, hogy még féltávnál is tele vagyok energiával, s alig várom, hogy úgy igazán megindulhassak. S aztán gyakoroltam azt is, hogyha jön a fáradtság, akkor is tudjak még erre a könnyed, laza, ritmusos futásra koncentrálni. Amikor eljön ez a pont és elkezdesz savasodni, az egy szúró érzés az egész testben. Már nem tudod úgy emelni a térdedet, leszakadsz a bolyról, hogy elfutnak melletted és a végén már csak arra tudsz gondolni, hogy most már aztán tényleg mindegy, csak valahogy érjek be. Viszont, amikor minden összeáll, az olyan, mintha az angyalok tolnának. Egyszerűen tudod, hogy sikerül. Egy dolgot viszont másképp csinálnék, a siker megünneplését. Sokszor van, hogy kitűzöl egy célidőt a versenyre, s aztán menet közben annyira jól megy, hogy még feljebb módosítod, s a végén, hogyha ez nem jön össze, „csak” az eredetileg kitűzött cél, már nem is tudsz neki örülni. Én például csak egyszer jutalmaztam meg magam a futás során, akkor is 2 évvel később adtam oda magamnak az ajándékot. Ez egyébként egy Ossian bakelitlemez volt és erről az egyik szám refrénje a mai napig ott cseng a fülemben: „Minden napom, míg létezem, mindig igaz legyen, érezzem, elhiggyem, érdemes küzdenem…”

• Mikor találkoztál igazán a futással? Mikor döntötted el, mikor határoztad el, hogy Te futó szeretnél lenni?
– A futással már általános iskolában találkoztam. Mindig kellett nagy iskolakört futni, volt Cooper-futás, ahol jól teljesítettem. Vittek mezei futó- és egyéb kerületi versenyekre, diákolimpiákra, de akkor még önmagában nem volt nagy élmény, mindig beszúrt az oldalam. Én inkább mindig azt csináltam, amire az iskolában lehetőségem adódott, ez az általános iskolában kosárlabda volt, a gimnáziumban pedig az atlétika, ahol a testnevelő tanárom atléta edző volt és tartott minden reggel, meg délutánonként edzéseket. Ő hívott el egy futóversenyre, mert látta, hogy a Cooper-en jól teljesítettem és akkor valahogy bekattant, hogy igen, ezt szeretném csinálni. Egy csapatversenyen kaptam bizonyítási lehetőséget, ahol a csapatért mégiscsak mindent meg kell tenni, ezért elmentem edzésre. Persze egy edzéstől maximum izomlázad lesz, na én utána így mentem el a versenyre. Semmit nem tudtam, kaptam kölcsön egy szöges cipőt, de az sem volt még soha a lábamon, tehát tényleg semmit nem tudtam. 400 métert kellett futnom és azt mondta az edző, hogy szerinte, ha 68 másodpercen belül futok, az jó. Ez önmagában egyébként elég rossz idő, de akkor sikerült.

juniorob_1080p
• Ekkor hány éves voltál?
– 14 éves voltam. A versenyt sikerült 67 másodperc alatt lefutni, ez is egy nagy sikerélmény volt, illetve az, hogy az az egy edzés, amire lementem, az tetszett. Nagyon jó volt a közösség és elkezdtem szép lassan egyre többet járni. Mellette még kosárlabdáztam, de ott meg hiába jártam edzésekre, nem voltam olyan magas, nem kerültem be a csapatba, folyton a kispadon ültem. A futásban pedig tetszett, hogy bármi történik, elindulhatok a versenyen. Egyszerűen ott ragadtam. Az olimpia pedig, ahogy az előadásomban említettem, több évvel később volt, hogy valaki megkérdezte tőlem, hogy mi a célom. Addig csak a fejemben volt ott, hogy olimpia, majd egyszer, majd valamikor. És akkor kérdezett vissza az edző, hogy oké, de melyik versenyszámban. Akkor ébredtem rá, hogy ezt pontosan meg kell határozni. Végigvettük, hogy életkor és a kvalifikációs rendszer szempontjából melyik lehet reális és akkor jött az elhatározás.
• Mikor volt ez az elhatározásod?
– Azt hiszem 2007 elején volt.
• A 2012-es londoni olimpiára készültél. Gyakorlatilag 5 évet célirányosan csak ebbe tettél, hogy ott legyél?
– Összességében sok évet, azonban igen, célirányosan és tudatosan 2007-től. Közben aztán 2010-ben már tudtam, hogy 2011-ben nem csak, hogy lediplomázom, hanem akkor már kiderült, hogy nem vettek fel se külföldi ösztöndíjjal, se itthon nem kaptam meg a TF-en azt az ösztöndíjat, amire azt gondoltam, hogy megkapom. Az egy olyan lehetőség lett volna, hogy van egy ösztöndíjam, akkor nem kell a szüleimnek sem, hogy ennyit támogassanak és rugalmas időbeosztású, lehet mellette edzeni. Ott van ráadásul a pálya az egyetem mellett, de ez sajnos nem jött össze. Innentől kezdődtek a folyamatos kérdések. Hogyan? Merre tovább? Majd betegségek sorozata következett.
• A legnehezebb időszakokban mi motivált? Mi az, ami erőt tudott adni? Napi 2 edzés, hétvégenként versenyek, hajnalban is kimenni futni, sötétben, hidegben, hóban, vagy akár 40 fokban. Mi az, ami inspirált, hogy csak azért is meg kell csinálni a következő edzést és az az utánit is?
– Őszintén szólva, nem tudom. Nyilván, amikor megvannak a lehetőségek, akkor tudom, hogy ott a cél, ha elfáradok, akkor is meg tudok állni, fel tudok pillantani a hegycsúcsra. Vagy erőt tudok meríteni abból, hogy látok másokat, látom, őket az edzőtáborban és együtt készülök a legjobbakkal. Látom, hogy reggel ők is nyűgösek, fáradtak, ők se nyernek mindig, nekik is van, hogy nem megy az edzés. Akkor ez egy tök jó erőt ad. Viszont, amikor már elkezdődtek ezek a sorozatos kételyek, hogy most hogyan tovább, merre tovább, mit csináljak, akkor mindig volt egy következő terv, egy stratégia. Hogyha ez nem, akkor ez, oké, ez sem, akkor ez, utána meg ez. Volt nagyon-nagyon sok olyan időszak az életemben, amikor tudtam, oké ott a B terv, de felvételizni legközelebb csak egy év múlva tudok és egy évet kitartani úgy, hogy nem tudsz edzeni, de menni akarsz, az nagyon nehéz volt.
• Mik voltak a legjobb eredményeid, amelyek gyakorlatilag determinálták ezt, hogy összejöhet az olimpia?
– Voltam többször országos bajnokságokon dobogós, nyertem több utcai futóversenyt, amit talán többen ismernek, a Vivicittát, illetve volt régebben a Duna parti Futógála, ezek 10-12 km-es távok voltak. Félmaratonon voltam 4. helyezett, úgy hogy volt afrikai a dobogón. A legfontosabb azonban, hogy volt egy terv, csináltuk, jött évről-évre a fejlődés és kellett volna még az a két év fejlődés, de jó, hogy ezt most már teljesen másképp tudom látni és nagyon sok gondolat van most bennem.

vivicitta

Fotó: BSI

• Mik ezek?
– Én mindig kifejeztem ezt, ugyanúgy, ahogy kiraktam az olimpiai öt karikát háttérképnek a számítógépemre, vagy a falamra, ugyanezt, hogyha kommunikálom, az nekem is hitet ad és megerősít. Persze voltak sokan, akiknek ez nem tetszik, mert nehogy már azt mondd, hogy 5 év múlva te olimpiára mész, amikor még semmi komolyabb eredményed nincs. Most már másképp látom bizonyos szempontból, azt mondom, hogy igen, kell ez a cél, lehet az is, hogy igen, nem értem el korosztályos szempontból olyan kiemelkedő eredményt, de én hiszek abban, hogy képes lettem volna rá. Meg kellett értenem, hogy honnan jövök és miért kaptam, milyen céllal kaptam a futást. Amit most másképp látok, hogy az élsport valahol egy családi minta és egy sebzettség is. Igazából az élsportolók meg is tudják fogalmazni ezt, hogy sérülés, műtét van benne, nem jut idejük a családjukra, a párkapcsolatukra, ami valahol nem teljesen normális. Ha egy futásos hasonlatot megengedsz: „Mindeközben elfutunk a szépségek mellett.” Én sem mentem el utolsó évben osztálykirándulásra, nem táncoltam a szalagavatón, nem vettem részt az egyik táncban, a barátok, család, párkapcsolat, mind sokadik volt a sorban. El kellett döntenem, hogy a sebzettség irányít vagy a növekedés motivál. A sportot úgy tudtam megtartani az életemben, hogy versenyeket szervezek, sportszervezeteknek segítek üzleti értéket teremteni. A futás mára egészség, példamutatás, hogy jól érezzem magam. Realizálódott bennem, hogy mennyi mindent tanultam a sportból, amit most kiválóan tudok alkalmazni az üzleti életben. Magtanultam célokat kitűzni, pontosan megfogalmazni. Csak ma már ez azt jelenti, hogy árbevételt tervezek, hogy milyen irodám lesz, hány munkatársam, milyen szaktudással, milyen ügyfeleim lesznek.

20
• Említetted a futás szépségét és azt is, hogy ugyanezt az életben is meg kell találni. Számodra mi ez?
– Gyönyörű az, hogy reggel együtt ébredsz a természettel. Mostanában sokat szoktam futni a Kopaszi-gáton, maga a táj, az érzés, hogy nem az számít, milyen gyorsan futsz, hanem csak maga a mozgás. Ha valakivel együtt futsz és közben tudtok egy jót beszélgetni, vagy csak az, hogy kimész és gondolkozol. Például az előadás szövegét is sokszor úgy gyakoroltam, hogy futás közben mondtam magamban. Állítólag a mozgás + tanulás kifejezetten jól működik együtt. Néha pedig csak az kell, hogy kiürítsd a fejed, ilyenkor az első 10-20 percben még kattogsz, hogy mi történt, vagy épp mi volt a melóban és utána átváltasz. Az olimpia nem sikerült, ami valahol egy kudarc a számomra, de ennek köszönhetően tudtam szembenézni azzal, hogy az eredetileg kitűzött cél nem mindig valósítható meg, vagy csak más formában. Ennek köszönhetően tudom azt is mérlegelni, hogy egy célért valóban megéri-e küzdeni, megéri-e megfizetni az árát. Egy atlétaedző azt mondta: a futás sokak számára csak értelmetlen időtöltés, amely ráadásul nagyon fárasztó is, de ha megtalálják a fáradtságon túl a szépséget és az értelmet, akkor talán egy másik értelmetlennek tűnő időtöltésben is meg fogják. Az életben. Tehát az üzenet: Az értelmes küzdelmet találd meg, mégpedig úgy, hogy ne a másodperceket, ne a teljesítményt hajszold, hanem a szépséget keresd.

Share.

About Author

Leave A Reply

Miben tudok segíteni? Klikk ide!

Jelenleg nem vagyunk elérhetőek, kérlek hagyj üzenetet, ügyfélszolgálatunk hamarosan keresni fog. Köszönjük szépen.

Kérdések , kérések ? Szívesen segítünk mindenben!

Kattints ide hogy elkezd a csevegést

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás