Futás- Ez a sportág a szerelmünk…

0

Futás- Ez a sportág a szerelmünk, a szerelemért pedig áldozunk

Csodálatos és példaértékű Szegeden a sport szeretete.

Másfél éve élek itt, egy másik megyeszékhelyről költöztem ide. Hihetetlen volt számomra, hogy a nap bármely szakában kerékpárossal, futóval találkozhatok, mindenhol és mindenkor…S láttam a futókat csoportosan is futni.

A Facebook segítségével futókörökre kerestem, majd a BSI Futónagykövet-Szeged mellett döntöttem. Majd fél év telt el, hogy vegyem a bátorságot és elmenjek egy általuk meghirdetett eseményre. Életem egyik legjobb döntése volt. Az első pillanattól kezdődően barátságosak, kedvesek, segítőkészek, motiválók voltak.

Első hivatalos félmaratonomat 4 hónapnyi ismeretség után futottam le. Ezt az élményt nekik köszönhetem! S akkor még nem tudtam mennyi közös élmény, boldog pillanat, bohóckodás, bulizás, nevetés vár rám. Barátságok kötődnek, a versenyekre közösen készülünk, a szürke hétköznapok nekünk nem léteznek! 🙂 S közben futunk!!! 🙂

A BSI Futónagykövet szegedi futóköre a kezdőktől a hobbi futókon keresztül a profi futókig mindenkit felkarol.Egész évben működik, s tevékenységét a hét napjainak megfelelően osztotta fel, kijelölve erre egy-egy szakmai vezetőt.
Hétfőnként Búza Norbi, Szűcs Ibolya és Tóth Szabolcs vezetésével a „Futó leszek-Első kilométerek, „Ahol a kilépésekből nagyok lesznek” , valamint a „Kezdő plusz-túl az első 5 km-en” programok vannak meghirdetve, természetesen a csoportok külön-külön „dolgoznak”. Ezzel a futócsoportunk azon rétegét célozták meg a Szervezők, akik még csak szemezgetnek a futással, csak nem tudják hogy kezdjék el. A program hatásos lett, mára annyira kiforrta magát hogy külön kellett egy picit haladóbb futóknak is eseményt csinálni ez lenne a kezdő plusz.

futás

Egy új korszakot nyitottunk ezzel a szegedi csoportban. Még több új csatlakozó jött hozzánk és imádják az eseményünket. A Szervezők elmondása alapján a csoport a második családjuk . Tavaly sok futót juttattak rajtvonal mögé, mind rövidebb, mind hosszabb távon, amire nagyon büszkék a Szervezők, hisz általuk kerültek erre a szintre

Tehát a hétfői esemény menete a “Futó leszek -első kilométerek” programba kezdenek, ami a nagyon kezdők programja. Itt a futás és séta kombinációjával szoktatja szép fokozatosan a sportolni vágyókat a mozgáshoz. Ennek időtartama 20 perc . Pont ezzel tudják megfogni az embereket, mert 20 perce mindenkinek van.

futás

Mihelyst ennek vége, akkor maradnak a picit haladóbb futók és a “kezdő plusz “ nekik szól. Itt 5 km a határ, ezen távon belül ismerkednek meg a futás ágazataival. Itt megtanulják hogy mi az a résztáv, iramváltás, tempótartás. Ezekre valamilyen játékos kereteken belül szokták futni. Ez miért is jó?Ha valaki verseny felkészülésre adná a fejét, akkor az edzéstervében már nem lesznek ismeretlenek ezek a fogalmak, no meg aki csak pusztán fogyás miatt fut, azt meg kimozdítjuk a komfortzónájából, hogy még hatásosabb legyen a fogyás.

Keddenként a „Határsértők” programja szokott meghirdetve lenni, melynek a lényege, hogy az eddig megtett távjaink felett teljesítsünk, tehát: határainkat súroljuk.
Valamint ugyanezen a napon kerül megrendezésre a Futóiskola.
Minden héten kedden 18órától az Újszeged ligetben Bessenyei Zsolti futótársunk várja az aktív futókat intervallum edzésre. Szakmai tanácsadó Csernus Csaba.

Szerdánként a „keményebb” kategória került terítékre, az erősebb, 4:50-5:40 tempójú Neubauer Károly, Bolvary Antoine által meghirdetett 10-12 km.

Csütörtökönként Kókai Dániel „teknőcei” futnak, a “Lassan futsz tovább jutsz” égisze alatt. A tempó itt a kényelmesebb 6:00-6:40 között van, a táv 12-14 km.

Péntek reggelenként Karsai Ádám, Tóth Szabolcs szervezésében zajlik a „Jó reggelt futás”, ami 5:40-es indulással a Szent István térről indul útjára. 6km-es kör kellemes tempóban. Kellemes tempó, remek társaság, és a végén láthatják még a felkelő Napot is 🙂

futás

Hétvégenként is mindig egymásra találunk. Egy-egy egyéni posztra „csapatostul” jelentkezünk, s büszkén rójuk Szeged útjait.
…mert futni jó!!!! 🙂

Share.

About Author

Leave A Reply

Miben tudok segíteni? Klikk ide!

Jelenleg nem vagyunk elérhetőek, kérlek hagyj üzenetet, ügyfélszolgálatunk hamarosan keresni fog. Köszönjük szépen.

Kérdések , kérések ? Szívesen segítünk mindenben!

Kattints ide hogy elkezd a csevegést

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás