Hochkar és a többiek

0

Síelés Alsó-Ausztriában

Alsó-Ausztria tulajdonképpen a legközelebbi tartomány, ha síelni indulnánk nyugati szomszédunkhoz. Ebből is adódóan nagyon sok honfitársunk inkább egynapos utak keretében jut el az itteni pályákra, a hosszabb síutakat jellemzően távolabbi tartományokba tervezik. Tavaly decemberben alkalmam volt megtapasztalni, hogy simán el lehet, sőt, érdemes is eltölteni 3 napot (de akár egy hetet is) itt, és nem csak az alacsonyabb költségek miatt.

Három olyan síközpontot kerestem fel, melyeken korábban még nem jártam, ily módon is alátámasztva a bevezetőben írtakat, hiszen egynapos síutakon (legalábbis Ausztria vonatkozásában) nem szoktam részt venni. Feltehetően ez már így is marad, nem lévén humorom a hajnali, majd délután a fáradtan való autóvezetéshez. Ausztriában sem a szállás a legsúlyosabb tétel, így mindenképpen érdemes több napot rászánni, ha már megtettük ezt a távolságot.

Panoráma

Kilátás a Hochkarról

Apropó, távolság, egyúttal némi önkritika, ahelyett, hogy mások síelési szokásaival foglalkoznék. Jómagam is úgy vagyok az ausztriai sízéssel, hogy ha már megyek, akkor minél nagyobb síterepre, minél magasabb hegyek közé… mintha a magyarországi adottságok után csakis a háromezres hegyek által övezett, 100 km-nél hosszabb pályarendszerek jöhetnének szóba.

Ennek megfelelően a többi tartomány számos síterepét ismerem, éppen a hozzánk legközelebb eső Alsó-Ausztria hegyei maradtak ki (télen) eddig. Most már felkerültek a listára. Nem az ittisvoltam felsorolásba, hanem olyan helyek közé, ahova mindenképpen szeretnék még visszatérni. Leginkább Hochkarra igaz ez a háromból, remélem, az alábbiakból kiderül, miért.

Hochkar

Kora reggeli budapesti indulást követően az ebédre már egy helyi hüttében került sor. Szokás szerint minden remek volt, a gasztroélményt csak a szikrázó napsütés árnyékolta be valamelyest. Pontosabban az érzés, hogy ilyen gyönyörű időben étkezésre vesztegetjük a síelésre is használható időt…

Gyönyörű

Gyönyörű idő, klassz pályák…

Mindannyiunk számára ezzel a nappal kezdődött a szezon, így érthető a türelmetlenség. Végül csak elérkezett a pillanat, amikor ott toporoghattunk Joschi síkölcsönzőjében. Adja magát a Jósí rettenetes szóvicc, bocs. Az említett úrnak több érdekeltsége is van helyben, ezek legújabbika a Joschi Sportház, mint négycsillagos szálláshely, pár méterre a sífelvonótól. Földszintjén a síkölcsönzővel, ahol toporgásról szó sem volt, az arrafelé megszokott gyorsasággal vehettük birtokba az arrafelé megszokott minőségű felszerelést.

A síterep alapból 19 km, ettől a szezontól viszont összefogtak Lackenhoffal a közös síbérlet erejéig, így megduplázva a rendelkezésre álló kilométereket. Fentiekből a figyelmesebb olvasók számára kiderülhet, hogy Lackenhofban szintén 19 km áll rendelkezésre a lesiklásra, mely sportágat ott végül nem űztünk, de mindent a maga idejében.

Köd

Alattunk a völgyekben köd

Hochkar Alsó-Ausztria legmagasabban fekvő, ebből is adódóan leghóbiztosabb síterepe. Ráadásul tökéletes időt fogtunk ki, alattunk a völgyekben felhőpaplan – mint látvány, akinek szakmája, az biztosan tudja, hogy ez felhő, köd vagy pára, egy biztos: nem gőz volt –, a pályákon pedig hétágra sütött a nap. A pirosak mellett egyik kéket is meglátogattuk, szintén pozitív benyomást szerezve, egész jó tempót lehetett menni rajta. Összességében elmondható, hogy bár „csak” ennyit tud Hochkar pályakilométerben, ez viszont az utolsó méterekig élvezettel síelhető.

Ratrak

A pályafelelős

Mi is ezt tettük zárásig, utána megnéztük, hogy haladnak Joschiék a házukkal, melybe két nap múlva vendégeket vártak már… Rengetegen dolgoztak a helyszínen, szerintem minden témába vágó szakmát képviselt valaki, de tényleg. Burkoló, gipszkartonos, asztalos, vízszerelő, villanyszerelő… és nem egymásra vártak… voltak kétségeink a nyitást illetően, de ezek leginkább az itthoni tapasztalatokból táplálkoztak. Joschi úr mindenesetre eltökéltnek (ha nem is nyugodtnak) tűnt a nyitást illetően.

Az aznapi vacsora egy családi gazdaságnál volt (nagyon bátran fordítva a Bauernhof szót), értelemszerűen saját portáról származó ételekkel… sajnos a snapsz (nem lennék bátor pálinkának fordítani) is saját volt, szóval azt ne erőltessétek… Kifejezetten kedves gesztus, hogy egy-egy hüttében is olykor a saját készítésű itallal várnak, de van, amikor nehéz próbája ez a vendég udvariasságának… másnap meg is vitattuk ezt a fontos kérdést – azaz, hogy ott nincs olyan szabályozás, mint nálunk a pálinkára – a bennünket kísérő helyi síoktatóval/túravezetővel.

Érintetlen

A még érintetlen pályákon lesiklani különleges élmény

Mert a másnap reggel is Hochkaron talált, az eredeti elképzelés szerint egy pályánkívüli kalanddal kezdtük volna a napot. A kezdés hamar véget ért, pár méter múlva zakóztam egy alaposat, a vágyott porhót ugyanis markáns jégréteg fedte. Így egyéb élmények után néztünk. Ezeket viszonylag egyszerű megtalálni, különösen reggel, amikor a pályák tökéletes állapotban vannak, a síterep alapos felfedezésében pedig a leginkább illetékes helyi erő segít… igen jó iramban, így nem is volt mindig egyszerű vele tartani a lépést.

De a tökéletes sídélelőtt is véget ér egyszer, zárásul beszabadultunk a szintén (ha nem is napokkal) átadás előtt álló Jufa-házba… Ez is pályaszállás, jó árakkal, sok szobával és egy elképesztő méretű sportcsarnokkal házon belül…

Lackenhof

Kasnocken

Készül a Kasnocken

Az ebédre kapott szalonnás, sajtos osztrák specialitás (Kasnocken) már Lackenhofban terített le minket, de szieszta helyett a sokkal inkább tájba illő szánkózás következett. A latin vonal azért élt, a tűzpiros műanyagszánkókról leginkább a legendás olasz sportkocsi jutott eszünkbe…

Ez elindulás után sem változott, ugyanis olyan gyorsulás várt ránk, hogy a szánkóról való levetődés vállalható alternatívának tűnt a kockázatos folytatással szemben. Kivételesen egy sípályára engedtek rá minket, aminek kiválóan kezelt felülete esélyt sem adott a sarokkal való fékezésre, de még az irányításra sem nagyon. Végül a telitalpas fékezés felfedezésével sikerült megúszni. Ahogy leértem, rögtön indultam volna újra… ne hagyjátok ki a szánkózást, ha arra (vagy bárhol Ausztriában) jártok. Más élményszint, mint amit egyébként gondol róla az ember.

Hótalpazás

A hótalpazás klassz móka

Hütte

Gazdáikra váró hótalpak

Ismételni természetesen nem volt lehetőségünk, hiszen leadva a szánkókat, már vettük is át a hótalpakat. A rövid hótalpas túra közben ránk sötétedett, bár az is tény, hogy a távolságot megtoldottuk néhány körrel egy parányi hüttében. A velkám snapsz ezúttal duplán sokkoló volt, mert színesen villogó poharakban hozta ki a házat üzemeltető néni. Viszont a tucatnyi saját készítésű süteményért ezúton is hála és elismerés, a forralt borral együtt ez a pillanat is elérte azt, hogy nehezünkre esett átlépni a következőre.

Az átlépés egyébként elég hangosra sikerült, a hótalpak meglehetősen nagy zajt csaptak, különösen a csendes estében volt ez feltűnő. Egyébként a (majdnem) teliholddal együtt minden nagyon ott volt, de én személy szerint jobban szeretem azt a hangot, amikor csak a hó ropog a bakancsom alatt, mint ezt a romantikus sétát, ami alig valamivel hangosabb egy droidszakasz vonulásánál.

Ötscher

A Hold és az Ötscher

Természetesen az előkészített sífutópályák mellett a hótalpas túraútvonalak is ki vannak táblázva, infókat, na meg hótalpakat a völgyállomásnál levő síkölcsönzőben lehet szerezni, nem mellesleg egy honfitársunk is dolgozik ott, síoktatóként is. Emellett több magyar tulajdonú/üzemeltetésű szálláshely is található Lackenhofban, ha esetleg ez szempont lenne.

Annaberg

Harmadik napra jutott a harmadik hegy. És az ilyenkor szokásos párbeszéd, hogy ezután már hazafelé tartunk, és az milyen érzés. De előtte még egy érzés, még egy élmény várt ránk: a sítúrázás. Avagy túrasízés. Ki honnan nézi.

Annaberg

Annaberg – szemben a pályák, de mi balra el

Ezúttal kicsit tovább tartott a felszerelés vételezése, alapban is más volt, ráadásnak még ott volt a fóka és a pieps, azaz lavinajeladó. Utóbbira az időjárást és a hómennyiséget (na meg az útvonalat) elnézve nem volt reálisan szükségünk, de a túravezető elmagyarázta, hogy ez szabály, egyszerűen kötelező… ami azért nem butaság, lássuk be.

A fóka (ami szerencsére most már csak a nevében az) pedig a léc visszacsúszását hivatott ugye megakadályozni, amikor felfelé haladunk. Mi rögtön egy hosszabb lejtővel kezdtünk, de nem szedtük le a fókát, így elég sokáig tartott lejutni az aljáig, mert nem nagyon csúszott. Igaz, ami igaz, hogy visszafelé sem.

Sítúrázás

A sítúrázást tényleg mindenkinek ki kellene próbálni!

Legalábbis amíg lefelé mentünk. Hegymenetben gyorsan változott a helyzet, ott többször sikerült visszacsúsznom, minden alkalommal kötelező módon esést is bemutatva, a társaság őszinte örömére. Jó érzés, na, ha mások is együtt tudnak örülni az emberrel…

A sítúra a felvonó völgyállomásától a hegyállomásig (pontosabban az ott található hüttéig) tartott, természetesen nem a legrövidebb útvonalon… ellentétben a kabátjainkkal, ők a felvonózást választották… Kb. egy órát mentünk, és ezalatt kiderült, hogy nem véletlenül nem akartak velünk jönni, nyilván nem akarták megtapasztalni a fölöslegessé válás érzését. Mi így sem fáztunk, sőt.

Élmény

A sítúrázás teljesen más élmény, mint a lesiklás

Igen alapos átmozgatás, de vizuálisan és lelkileg sem hétköznapi élmény, tehát mindenkit arra biztatok, hogy ha lehetősége van, próbálja ki. Ráadásul költségkímélő is, hátránya az, hogy hó kell hozzá…

Hó az volt, ha nem is sok, különösen a hütte körül olvadt rendesen… tehát ott sem nagyon hiányoztak a közben felhozott kabátok. A hütte klasszul fel lett újítva, különösen látványos az egyik fala – hogy, hogy nem, éppen az Ötscher felé néző –, minden második vízszintes gerendát üveggel váltották ki. Jól néz ki, na.

A menüvel itt sem lehetett hibázni, szeretem ezeket a hüttekajákat, az a helyzet. Már nem is túlságosan meglepő módon az egyik felszolgáló magyar volt.

A fókákat becseréltük a kabátokra, átállítottuk a kötéseket, felcsatoltunk, és lecsúsztunk. A nagy meleg és az erős napsütés eléggé megviselte a pályát, sok öröm nem volt a lesiklásban… tulajdonképpen a síterep 20 kilométernyi pályájából egyetlen egyet ismerhettünk meg, azt sem a legelőnyösebb oldaláról…

Mindenesetre a pályarendszer nagysága tehát ismert, tény, hogy a három most meglátogatott síterep közül Annaberg van a legközelebb. Természetesen – ahogy azt a marketingjéért felelő, egyébként szintén magyar hölgytől megtudhattuk – számos csomagajánlatuk van, síoktatást, azaz a három nap alatti megtanítást is ideértve. Meg az apróbetűs részeket mindehhez, persze.

A három síterep

Kizárólag szubjektív összegzésként következzen pár mondat. Az objektív értékeléshez minden adat rendelkezésre áll a síterepek honlapjain (www.hochkar.at, www.lackenhof.at, www.annabergerlifte.at).

Helyénvalónak tűnik az a megállapítás, hogy 3-4 nap eltöltésére bármelyik alkalmas, kezdőknek, kisgyerekeseknek talán inkább Annaberget javasolnám (ők is). Nekem leginkább Hochkar jött be, de tulajdonképpen csak ott síeltünk, így nem lenne fair ilyen sorrendet felállítani. Az biztos, hogy a közös Hochkar-Lackenhof bérlet, azaz a két pálya együtt már egy hetet is megérdemel, és pályaszállásokban sincs hiány.

Hochkarra minden bizonnyal visszatérek még, és akkor szerintem Lackenhof sem marad ki…

Share.

About Author

Leave A Reply

Miben tudok segíteni? Klikk ide!

Jelenleg nem vagyunk elérhetőek, kérlek hagyj üzenetet, ügyfélszolgálatunk hamarosan keresni fog. Köszönjük szépen.

Kérdések , kérések ? Szívesen segítünk mindenben!

Kattints ide hogy elkezd a csevegést

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás