VIII. Intersport Keszthelyi Kilométerek

0

A délutáni rajt lesz a pünkösdi keszthelyi futófesztivál különlegessége

A 2015-ös pünkösdi Intersport Keszthelyi Kilométerek bőven tartogat meglepetéseket. A május 23-24-ei hosszúhétvégés futófesztiválon a délutáni rajttal és a naplementés befutóval különleges élmény várható. A tavalyi mintegy kétezres versenyzőszámot idén is megcélozzák a szervezők.

Keszthely

Tavaly kétezren neveztek

„Szombaton a tizennyolc futamos gyermekversenyek mellett RunnerExpo vásár és esti nagykoncert szórakoztatja a résztvevőket. Vasárnap délelőtt két és fél valamint öt kilométeres sprintfutamok jelentenek újdonságot, a délután a félmaraton és maraton hosszú kilométereiről szól. Az idén nyolcesztendős félmaratoni és maratoni verseny szimbóluma ezúttal Keszthely Kapitány, aki szuperhősként védelmezi a futókat. Tavaly 1560 nevezővel és mintegy félezer gyermekkel nevezési és részvételi csúcsot döntöttünk, ennyi sportolót idén is meg szeretnének mozgatni” – foglalta össze Bedő Beáta főszervező.

A sportrendezvény ebben az évben is számíthat az Intersport segítségére.

„Büszke vagyok arra, hogy a régió egyik legnagyobb és legszínvonalasabb futórendezvényén, az Intersport 2015-ben is névadó támogató lehet. Vásárlóinktól, ismerőseinktől csak pozitív visszajelzéseket kapunk a szervezéssel, az útvonallal és a helyszínnel kapcsolatban, ezért is örülök, hogy évről évre több ember áll rajthoz, hogy megmérettesse magát ezen a színvonalas versenyen. Köszönöm a Keszthelyi Kilométerek minden tagjának, segítőjének a maximális hozzáállást és segítséget!” – mondta Csilléry Balázs Péter, a SPG Sportcikk Kereskedelmi Kft. ügyvezetője, aki szívén viseli a hosszú évek óta tartó együttműködést.

Bővebb információ, versenykiírás és nevezés: www.keszthelyikilometerek.hu

 

Share.

About Author

Leave A Reply

Miben tudok segíteni? Klikk ide!

Jelenleg nem vagyunk elérhetőek, kérlek hagyj üzenetet, ügyfélszolgálatunk hamarosan keresni fog. Köszönjük szépen.

Kérdések , kérések ? Szívesen segítünk mindenben!

Kattints ide hogy elkezd a csevegést

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás