IRONMAN- nőként

0

IRONMAN- női szemmel

 

8 óra körül érkezem interjúzásra Bunzel Lívia fodrászszalonjába. Kora reggel van, de   iszonyat nagy pörgést látok magam körül. Lívia már reggel meseszép nőket varázsol. Oldaltáskájában minden fontos kellék, az ollótól a fésűig. Profi. Itt is.

2 hétvégét is versenyzéssel töltött. Megkérem meséljen  a Balatoni és a Romániai versenyről, az érzéseiről.

-Egy lány miért indul ilyen versenyen? Keresem a kihívás, tapasztalom, hol van teljesítő képességem határa. Nekem egy ilyen verseny nem a gyorsaságról, hanem a kitartásról szól. Mindegyik valami mást ad nekem, erősödöm fejben és testben. Az úszás a leggyengébb számom, a biciklis pálya változatossága határozza meg a verseny nehézségét számomra. A futás pedig egy kész matekozás, számolom az időt, a tempót, a köröket, közben figyelem, hogy mit igyak egyek, hogy legyen energiám.

A kettőt összehasonlítva, mindkét verseny csak néhány éves múltra tekint vissza.

A BalatonMan: Ezen a versenyen a bringás pályába 2200m körüli szintkülönbség volt.  Más volt az is, hogy a Balatonba kellett úszni, a hullámzása miatt nehezebb volt, mint egy kisebb tóba. A versenyközpont Füreden volt egy téren, futni is ott kellett. Ezeken a próbatételeken nem volt sok nevező. Családias a hangulat és jól megismerhető a többi versenyző. A balatonin például öt lány indult csupán.

X-MAN Nagyvárad: Kevesebb volt a szintkülönbség a bringás pályába, több kisebb dombot kellett megmászni, de amikor arra a kicsire sokadszorra kellett felmenni, már egyre nehezebb volt. Ki kell emelnem, hogy gyönyörű volt a táj, nagyon sok energiát adott.

Úszni egy kis tóban kellett, 10 kört. Úgy éreztem össze van zsúfolódva a mezőny. Nekem, akinek nem az úszás az erőssége, rossz volt, hogy többen szinte átúsztak rajtam.

A futás 1,1 km egy parkban, ebből 38 kör. Sűrűn volt frissítőállomás, úgy éreztem gyorsabban telik az idő. Ezen a versenyen többször találkoztam a saját segítőimmel.

A legfontosabb, hogy maga az egész kihívás pozitív élmény legyen. Békéscsaba városhoz képest sok nevező volt innen.

Összességében, ami minden versenyre igaz: nagyon fontos a közösség, a légkör, sokat jelent a pályán ismerős arcokkal találkozni.

Sokszor jobban örülsz a többiek célba érésének, mint a sajátodnak, főleg aki először küzdi le ezt a távot, egy valóságos ünnepi pillanat, hogy az IronMan családtagjává válik.

A mi kis csapatunk nagyon összetartó, lelkes, és a fáradság ellenére ott várjuk egymást, míg közülünk mindenki célba nem ér.

Amatőr szinten nincs rivalizálás.

Előfordult már verseny közben defektet kaptam, és ahogy nekiálltam megszerelni, mindenki megkérdezte, hogy tud e bármiben segíteni.

Engem nagyon magával ragad, hogy szinte minden sport közösség ennyire összetartó és segítőkész.

–          Szokott-e lenni holtpontod???

Minden versenyen jönnek a holtpontok, de igyekszem nem túl hajtani magam. Beosztom az erőm, tartalékolok a végégig. Sosem a mezőnnyel, hanem mindig csak a saját komfort érzetemmel foglalkozok. Felveszek egy állandó ritmust, amit verseny végéig tudok tartani. Mind két alkalommal ez a koncepció segített hozzá a dobogós helyezéshez.

Sokakat motivál, hogy utol érje az előtte lévőt, belőlem ez a versenyző szellem hiányzik így az utolsó néhány körben, amikor a többiek már kifulladtak én akkor értem be az előttem lévőt.

Nőként az IRONMAN: “Számomra egy IRONMAN nem egy extrém sportteljesítmény, hanem egy lelki utazás, ahol a verseny egész ideje alatt ismerkedek önmagammal, keresem honnan jön a motiváció, az energia.  Soha nem fáradtan térek haza, hanem új lendülettel. Egy ilyen próba, soha nem küszködés vagy nehézség, ahogy a holtpont sem. Az is egy önismereti teszt, ahol bebizonyosodik, hogy erősebbek vagyunk annál,mint amennyit hiszünk magunkról.

A verseny a sporttársak, a barátok, segítők nélkül mit sem érne. Hiába teljesítesz bármit, ha nincs akivel megoszd hogy mit érzel. Mikor vége egy ilyen “kalandnak” nincs bennem üresség, hanem egy következő kihívás lebeg a szemem előtt.

–          Köszönöm a  beszámolót!

Share.

About Author

Leave A Reply

Miben tudok segíteni? Klikk ide!

Jelenleg nem vagyunk elérhetőek, kérlek hagyj üzenetet, ügyfélszolgálatunk hamarosan keresni fog. Köszönjük szépen.

Kérdések , kérések ? Szívesen segítünk mindenben!

Kattints ide hogy elkezd a csevegést

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás