Kangoo Guinness rekord Gyulán

0

Eddig ez a szó semmit nem jelentett. Ott voltam ezredikként, mikor felállítottuk a Kangoos Guinness rekordot. Nem ünnepeltem utána…személytelen volt, hisz egy voltam a sok közül. Ezért más a mi rekordunk. Szabó Alexandrával, Hízó Diával, Ökrös Barbival, Kovács Zsuzsannával és jómagam nyomtuk végig az embert próbáló rekordot. 24 órán keresztül Kangooztunk, öten váltva egymást. A türelem, a szeretet és a kitartás jellemezte ezt az időt, ami még jobban összekovácsolt minket!

Hogy is kezdődött?

Közel 4 hétig szerveztük drága kolléganőimmel, Oláh Évával és Szabó Alexandrával  ezt a rendezvényt. Valami jót szerettünk volna tenni, így karácsony közeledtével. Személyesen is ismerjük Mártit, így kötelezőnek éreztük, hogy segítsünk. Végig jártuk az összes ismerőst, ki az aki tud segíteni a rekord megszervezéséhez. A legnagyobb meglepetésemre mindenki tárt karokkal fogadott. Ki ajándékkal, ki pénzzel. Ez nagyon jól esett, hisz álmomba sem gondoltam volna, hogy bárki segíteni fog. Nem vagyok törzsgyökeres gyulai, de a szívem ide tartozik. Nagyon boldog és büszke voltam.

A sok álmatlan éjszaka után elérkezett a rekord szombatja. Mindenki kipihente magát, így megkezdődött a pakolás. 12 db Tesco-s kocsit pakoltunk tele a cuccainkkal, már egy picit kimerültem, mire bepakoltunk, kipakoltunk, feltettük és elrendeztük a dolgokat. És jött a hideg zuhany! Nem működött a zene! 17 órára terveztük a kezdést, de zene hiányába sajnos fél órát csúsztatni kellett. Addig sem tétlenkedtem, felkértem Kónya István alpolgármester urat, Gál Gábort, a magyarországi rekordok jegyzőjét a közös megnyitóhoz. A média is jelen volt, így vettem az akadályokat, adtam interjúkat meg minden. 🙂

És megkezdődött a 24 óra. Szandi kezdte, majd Zsuzsi jött, aztán Barbi, Dia és végül én zártam a megkezdett kört. Felpörögtem teljesen, mire 21:30-kor megkezdtem az órámat. Szuper volt! Nyomtuk tovább…picit elfáradtunk, de a második kör is zökkenőmentesen lement. Igaz, már nem voltunk annyira élénkek, de végig vittük.

A következő körömre 2:30-kor került sor. Nem tudtam aludni, így végig fent voltam. Felvettem a rucim és neki álltam a második edzésemnek. A végére már teljesen elhagyott az erőm. A hasmars is rám jött, ki voltam. A végén megfürödtem és elvonultam az iskola másik szárnyába aludni. Vastag szőnyegeken aludtunk liba sorba téve azokat. Ahogy elnéztem a lányok arcát, miközben aludtak, mindent elárult. Megviselt, fáradt arcok, mindenki magzat pózba. Vettem egy mély levegőt és elsétáltam a sor végére, ahova a szerelmem tett nekem egy matracot. Fél órán belül el is aludtam.

07:00-kor arra keltem, hogy a drágám rázza a vállam, azt suttogva, hogy keljek, mert én jövök félkor. Az érzés leírhatatlan. Fájt mindenem. Rengeteg érzés kavargott bennem. Beléptem a torna terembe, ahol épp Diát készültem leváltani. Egy ismeretlen arcot láttam. Megviselt volt a mindig mosolygós “gyúróállat” 🙂 (Fitnesz versenyző, ezért hívjuk így viccesen)  Szegénynek annyira feldagadt a bokája, hogy csak lépkedni tudott, de nyomta keményen, miközben a könnyek peregtek az arcán.

Ez a pillanat óriási erőt adott. Ha Dius végig csinálja, akkor én is! Felszívtam magam és elindultam a mosdó felé. Átöltöztem, rendbe tettem magam és eljött az én időm. Igrici Hajni érkezett az én órámra. Felvizesedett lábbal, fájó végtagokkal nekikezdtünk a 60 percnek. Nagyon fájt, Hajninak is! De végig nyomta velem. Csak körbe-körbe ugráltunk a teremben. 2 percenként néztem az órámra. Még 55 perc, 53 perc, juhúúúú…már csak 40 perc….30 és megérkezett a váltó társam.

Beszélgettünk, miközben ugráltunk. Így könnyebb volt. Képtelen voltam pár centinél magasabbra húzni a lábam, annyira fáradt voltam. És letelt, vissza az ágy! És nem tudtam aludni. Felkeltem minden hangra, cserére, ahogy a lányok nyöszörögnek, mikor eljött az idejük. Mintha egy büntetésre várnánk. Aztán megembereltem magam, felkeltem és elindultam felébreszteni a testemet is.

Nagyon fáztam. Nyomtam magamba a fehérje szeleteket, az ét csokikat, de semmi nem maradt meg bennem. Aztán elkezdődött a 4. Edzésem. Csoda történt, mert mocskosúl jól éreztem magam.  Felpörögtem teljesen. Jó volt a cd, jók voltak a lányok, akik velem ugráltak. És megérkeztek a szponzoraim is, akiket lehívtam a rendezvényre, hogy büszkék lehessenek rám. Mindenki cipőbe bújt és végig nyomtuk a 60 percet, még zúztunk is! 🙂

És elérkezett az utolsó kör. Mindenki iszonyatosan jól nyomta. Felpörögtek teljesen a lányok. Nem is értem! 🙂 Csak néztem őket és irigykedtem. Hogy a fenébe bírják. Hajtott minket a cél, Márti és a rekord. Csak ez lebegett a fejünkbe. Őrület, hogy egy jó célért bármire képes az agyunk. Az utolsó percekben is hajtja a testünket.

Kezdtek egyre többen érkezni. Már 15-en, 17-en,20-an, 25-en voltak az órákon. És elérkezett az utolsó 48 perc, az én órám. 60-an kezdtünk el ugrálni. Leírhatatlan volt az érzés. Megszólalt a kedvenc cd-m, amit Barbitól kértem kölcsön, mert nála nagyon megtetszett. 60 ember nézett velem szemben, mosolyogva, csillogó szemmel.

Úgy nyomtam, míg eddig soha…Szandim beállt mellém erőn felül, mert szeret. Üvöltöttem, ahogy a torkomon kifért! Aztán megláttam az egyik legkedvesebb vendégem kislányát, ahogy a cipőbe próbál ugrálni és tartja magát, hogy ő is hozzá tehessen a rekordhoz. Megfogtam a kezét és bőgni kezdtem. Egy csodálatos pillanat volt. Mindenki kiabálni kezdett, hogy még egy kicsit tartsák bennem a lelket. Mikor vissza értem a helyemre láttam, hogy többek szeméből is könny csordul. Alig bírtam magamat tartani. Idehívtam magam mellé az össze oktatót, a már családdá kovácsolódott edzőtársaim és bementünk a vendégeink közé. Fogtuk egymás kezét, szorítottuk, mintha az életünk múlna rajta és az utolsó 10 percet is kőkeményen végig nyomtuk.

És eljött! Gál Gábor, a rekord hitelesítője leállította a zenét 17 óra 30 perckor és elkiáltotta magát, hogy meg van a rekord! Abban a pillanatban omlottam össze. A srácok pezsgővel kezdték el locsolni, az egyre sűrűsödő ölelkező kört. Perlaki Nóri jött oda először átölelni. Bőgtünk, mint a gyerekek. Ezúton is szeretnék neki köszönetet mondani és szerelmemnek Csótya Györgynek, hogy segítettek bennünket a rekord alatt. Végig nyomták velünk a 24 órát, zokszó nélkül! Mindenki sírt, egy családdá kovácsolódtunk, hisz mindenki szívét, lelkét beletette, hogy segítse a rekordot. Hajnalba felkeltek, hogy ne legyünk egyedül és egy huzamba 2-3 órát végig nyomtak velünk. Volt, aki 6 órát volt itt. Eszméletlen a teljesítményük!

A záró eseményre Czanik Balázs és Kónya István is vissza tért. Lezártuk a rendezvényt, a pecsét rákerült a hivatalos okmányra és megint csak bőgve megköszöntem a részvételt. Csoportkép, újabb ölelkezés, csoportkép, puszik, képek és végül megszámoltuk a pénzt. Sajnos Mezei Márta nem tudott eljönni a pénz átadásra, de Balázs a szép szavaival feltette az i-re a pontot. 100 ezer forint gyűlt össze Márti rehabilitációjára, amit a héten meg is kap! Már nagyon várom, hogy magamhoz ölelhessem.

És mit jelent számomra a rekord?

A szeretetet, a kitartást, az erőn felüli munkát, az önfeláldozást, a küzdést, a családot! Még ebben a percben sem tudom felfogni, hogy milyen összetartóak vagyunk! Egyek!

Ezúton szeretném megköszönni a szponzoroknak a sok-sok támogatást! A Corso Butique Hotelnek, a Tesconak, a Linemárnak, az Emhőnek, a Gyulai Várfürdőnek, a Rádió1-nek, a Centrum Patikának, a tiguarnak és a még 30 cégnek és magánszemélynek, akik mind hozzásegítettek támogatásukkal a rendezvény sikeréhez!

Utószó? JÖVŐRE UGYANITT!!!!! 🙂

 

Fotó: sportphoto.hu

Share.

About Author

aerobik edző, X-Pole Fitness vezető edző, Kangoo Jumsp Instructor és Iron Step vezető edző

Leave A Reply

Miben tudok segíteni? Klikk ide!

Jelenleg nem vagyunk elérhetőek, kérlek hagyj üzenetet, ügyfélszolgálatunk hamarosan keresni fog. Köszönjük szépen.

Kérdések , kérések ? Szívesen segítünk mindenben!

Kattints ide hogy elkezd a csevegést

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás