Közös futás – Néhány gondolat a futócsoportokról

0

 Közös futás – Néhány gondolat a futócsoportokról

Futócsoportok létrehozása és működtetése egy nagyon hasznos és jó dolog. Hogy miért is?

Talán kezdjük az elején. Jómagam és szerintem az emberek többsége, amikor eljut a gondolattól a tettig, hogy elkezd sportolni, ebben az esetben futni, utána néz egy-két dolognak. Először is hány kilométert érdemes, hetente hányszor, milyen körülmények között. Milyen cipőt érdemes használni futáshoz, hogyan kell táplálkozni, mit és mikor enni. Aztán hajrá!

A futással és a mozgással mindenkinek vannak eleinte nehézségei, ugye azt mondják, hogy az agy harcban áll a testtel. Agyunk azon mesterkedik, hogy minél több energiát spóroljon. Nem csupán azért mert nagy energia felhasználó a futás, hanem igyekszik tartalékolni szűkösebb időkre. Ezt még abból az időből „örököltük” amikor nem volt biztos, hogy mindennap hozzájutunk a megfelelő mennyiségű ételhez, tehát amikor még kemény munka volt beszerezni a táplálékot, ez ma már nem így van, és sajnos ennek is megvan a maga hátránya. De ez egy másik téma.

Tehát testünk igényli a mozgást, mert akkor működik megfelelően, és marad sokáig működőképes. Az agyunk viszont gátol minket ebben, igyekszik bizonyos keretek közt visszatartani minket. Ezért sokszor nehéz elindulni, és ez főleg eleinte okoz gondot, kezdő futóknál. Először itt jön képbe a közös futás hasznossága és nagyszerűsége!

Ha már elkezdtünk mozogni, és ráléptünk arra az időnként rögös útra, ami elvezet minket abba világba, ami már sok örömről és jóérzésről és élményről szól, akkor jönnek a kételyek. Eleinte semmi különösebb gond nincs, azon kívül, hogy nincs levegőnk, és alaposan elfáradunk néhány kilométer megtétele után. De aztán elkezd fájni egy kicsit itt, egy kicsit ott. Ilyenkor felmerül a gondolat. Jó ez nekem? Nem elég hogy szenvedek, még ráadásul fáj is! Ezek általában nem sérülések, persze előfordulhatnak azok is, csak inkább egy állapot, ami arról szól, hogy a szervezetünknek hozzá kell szoknia egy másfajta „üzemmódhoz”, és ez nehézségekkel jár. Az izmaink viszonylag hamar alkalmazkodnak, az ízületeinknek fél-egy év is kell, míg csontjaink nehezebben, egy-két év alatt szoknak hozzá a terheléshez és addig tiltakoznak. Evvel nem akarok senkit elrettenteni, mert sok minden befolyásolja állapotunkat, és ezen túl, úgy kell alakítani edzéseinket, hogy fokozatos terhelésnek legyünk kitéve.

A közös futás élménye, felemelő, ösztönző, örömöt adó, felbecsülhetetlen érték. Ezt bátran kimerem jelenteni, közel másfél év tapasztalata után, amióta itt Békéscsabán vezetem a futócsoportot. Ez a harmadik olyan tényező, ami miatt érdemes részt venni, ezeken az eseményeken. A közösségi élmény meghatározó minden alkalommal, és olyan erőket mozgat meg az emberben, amik ott szunnyadnak bennük, valahol mélyen. A kollektív tudat működik ilyenkor, ami szintén örökség elődeinktől.

Bizonyára sokan képesek egy idő után, céljaikat kitűzve, felkészülni egy versenyre, és ott eredményesen, megelégedve beérni a célba. De bárkinek szüksége lehet jó tanácsra, segítségre, tapasztalatcserére. Bizonyos információkat csak így lehet megszerezni, és a témáról, mivel közös, lehet beszélni, és ez önmagában is hasznos.

A rendszeresség itt is fontos, gyakorlatilag a legfontosabb, és mennyivel könnyebb úgy elindulni, hogy tudom, ma este a többiekkel együtt, újra elindulunk és az aznapra kitűzött távot könnyedén teljesítve, a jól eső fáradság érzésével érünk haza.

Tehát, összefoglalva, együtt könnyebb! És ezek nem üres szavak. Aki egy futócsoportnak aktív résztvevője, az könnyebben tudja leküzdeni a kezdeti nehézségeket, kaphat jó tanácsokat, edzésterveket, segítséget felkészüléshez egy-egy versenyre. Barátokat szerezhet, részt vehet közös utazásokon, megmérettetéseken. Az is fontos hogy így könnyebb közvetíteni az üzenetet a társadalom felé, hogy mozogni kell!

Azt ajánlom mindenkinek, hogyha teheti, csatlakozzon a közelében elérhető közösséghez, szerencsére egyre több van belőlük. Aki érez, magában elhivatottságot szervezzen ilyen csoportokat. Megéri!

Nekem személy szerint nagy örömet okoz, hogy foglalkozhatok másokkal, olyanokkal, akik elhatározták, változtatnak eddigi életükön.

Nem tudok mást mondani, csak azt: hajrá!

Share.

About Author

BSI Futónagykövet Email:tlaci.futonagykovet@gmail.com

Leave A Reply

Miben tudok segíteni? Klikk ide!

Jelenleg nem vagyunk elérhetőek, kérlek hagyj üzenetet, ügyfélszolgálatunk hamarosan keresni fog. Köszönjük szépen.

Kérdések , kérések ? Szívesen segítünk mindenben!

Kattints ide hogy elkezd a csevegést

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás