Lejtős kerékpáros Országos Bajnokság

0

A 2014-es GravityHall Downhill és Fourcross Országos Bajnokság eplényi futamai után kiderül, hogy kik lesznek az idei év országos bajnokai. Nagyon sok ajándék, tárgynyeremény lesz kiosztva a legjobbak között, de az összes célba ért versenyző részt vesz az ajándékok kisorsolásában. Többek között egy Drift HD fejkamera, egy Shimano Saint hátsó váltó, egy tálca Monster Energy energiaital, egy Fundango vásárlási utalvány talál majd gazdára a résztvevők között.

A díjazottak pedig amellett, hogy dobogóra állhatnak, több millió forint értékű nyeremény várományosai. Aki a versenyre benevez (nevezési díj van) ingyenesen használhatja három napig a felvonókat. A verseny valószínűleg kiélezett lesz, de már részt venni is élmény rajta. A cél a dobogóra kerülni mindenképp!

A fotocellás időmérés ezredmásodperc pontosságú, tehát a minimális időelőny vagy hátrány is számít. A háromnaposra tervezett verseny első napján edzeni lehet és a pályát gyalogosan bejárni, a második napon Downhill hivatalos edzés és Fourcross időmérő futamok lesznek, a harmadik napon pedig a Downhill bajnokság. A harmadik napon kerül sor a hivatalos eredményhirdetésre, a díjak átadására és az ajándékok kisorsolására a résztvevők között.

A versenyre 14. évüket betöltöttek nevezhetnek, de a 18 év alattiak csak szülői nyilatkozattal vehetnek részt rajta. A pálya kihívásokkal teli, érdemes próbát tenni. A résztvevők különböző kategóriájú szállások között válogathatnak, a legegyszerűbbtől, a négycsillagos szállodáig. Kérünk mindenkit, hogy időben foglaljon szállást és a nevezést se felejtse el!

Share.

About Author

Leave A Reply

Miben tudok segíteni? Klikk ide!

Jelenleg nem vagyunk elérhetőek, kérlek hagyj üzenetet, ügyfélszolgálatunk hamarosan keresni fog. Köszönjük szépen.

Kérdések , kérések ? Szívesen segítünk mindenben!

Kattints ide hogy elkezd a csevegést

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás