Mennyi vizet kell fogyasztani futás közben?

0

A megfelelő vízfogyasztás akkor is fontos, ha nem sportolunk rendszeresen: napi 2-3 litert mindenképp ajánlott meginni. Testedzés közben (illetve előtt és után) viszont kiemelten oda kell figyelnünk erre, hiszen a folyadékpótlás elmulasztása komoly egészségügyi problémákhoz vezethet. Ha hosszú ideig intenzív testmozgást végzünk, például 10 kilométereket vagy annál többet futunk, 1 óránál hosszabb ideig edzünk egyhuzamban, illetve meleg időben futunk, kocogás közben is gondoskodnunk kell az izzadás formájában távozó folyadék pótlásáról.

Izzadtság formájában egy óra alatt fél liter víz távozik

Feldolgozott 1000 kalóriánként körülbelül 1 liter vizet veszít a szervezet, illetve izzadtság formájában egy óra alatt fél liter távozik (meleg időben több). Nem érdemes megvárni, amíg a testünk teljesen kiszárad, azaz, amíg a következő tüneteket tapasztaljuk: száj- és szemszárazság, gyors szívdobogás, szédülés, hirtelen elfáradás, lelassulás, rosszullét. Súlyosabb esetben a futó akár el is ájulhat. Ennek oka, hogy a folyadékveszteség miatt az egyébként mintegy 82 százaléknyi vizet tartalmazó vér besűrűsödik, így nem tud olyan intenzitással oxigént szállítani az agynak és más szerveknek, így azok működése lelassul.

Szénsavmentes vizet vagy izotóniás italt vigyünk magunkkal

Ha körülbelül egyórás futást tervezünk, vigyünk magunkkal a futóövre csatolt kulacsban fél liter vizet, amelyet apránként kortyolgassunk el; egyszerre lehetőleg ne igyunk meg egy pohárnyit. Lehetőleg tiszta, szénsavmentes vizet, illetve izotóniás italt vigyünk magunkkal.

Share.

About Author

Leave A Reply

Miben tudok segíteni? Klikk ide!

Jelenleg nem vagyunk elérhetőek, kérlek hagyj üzenetet, ügyfélszolgálatunk hamarosan keresni fog. Köszönjük szépen.

Kérdések , kérések ? Szívesen segítünk mindenben!

Kattints ide hogy elkezd a csevegést

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás