Mert az életem az atlétika, a futás

0

Varga Annabella vagyok, 21 éves egyetemista. Egészen kis korom óta sportolok szüleim szerint mindig mozgékony voltam, már általános iskolában is sporttagozatra jártam 8 évig a tatai Kőkúti Általános Iskolába, talán ezt nevezhetem a kezdeteknek. Itt ismerkedtem meg az atlétikával, igaz csapatsportként, ahol egy csapatként egy közös célért versenyzünk, többre, jobb teljesítményre sarkalva a másikat. De a több próba versenyszámai közül is kitűnt, hogy a futás az, ami a leginkább nekem való. Így emellett mezei futóversenyekre is elvitt a testnevelőtanárom. Nem is kell mondanom, hogy megvolt az eredménye mert általában az élmezőnyben végeztem.

futásAz általános iskolás éveimet méltóan zárva, iskolatörténelmet írtunk a csapatversenyben 8. osztály végén, amikor is 1. helyezést értünk el az Országos Diákolimpián így ez szép lezárása volt az általános iskolás éveimnek.

A gimnáziumba már úgy jelentkeztem, hogy ideje lenne tanulni is, ezért természettudományi osztályba jelentkeztem, de összevontak minket a tesi tagozatosokkal és persze egy futó osztályfőnököt kaptunk, Kovács András személyében. Őt nevezhetem az első edzőmnek és szinte neki köszönhetek a legtöbbet abból, ahol most tartok. Ő volt az aki igazán megszerettette velem a futást, és ekkor kezdtem el csak a futásra specializálódni, azon belül is a középtávra.

Úgy érzem az egyik legjobb döntésem volt a futás, és ezt azóta sem bántam meg, az edzéseknek meglett az eredménye és Tanár Úr is hamar észre vette, hogy megvan a kitartásom és az ügyességem, hogy jó futó legyek.:) Így az iskolai váltócsapat tagja lettem, így egy jó csapattal képviseltük a tatai Eötvös József Gimnáziumot. Mégis egyik legnagyobb eredmény 2011-ben volt mikor megnyertük a 4×800 m-es váltóversenyt, de ezen kívül még a 4×400 m-es váltóban is csapattag voltam ahol szintén dobogós helyezést értünk el.

Első klubtagságom a TSC- Geotech-nél volt, melyhez 2009-ben igazoltam le, a Balaton Maraton 10 km OB verseny kapcsán.  Itt csapatban 3. helyezést értünk el, aminek én is tagja lehettem.  Egészen 2012-ig a klub aktív tagja voltam, több rangos országos versenyen képviselve a TSC-t. Váltó OB-n többször voltunk 2011-ben 2., 2012-ben 3.helyezést elérve 4×800 m-es váltóban. De a klub tagjaként egyénileg szintén versenyeztem több országos versenyen, különböző versenyszámokban, 800 m, 1500 m, 3000 m-es síkfutásban, akárcsak az Országos Diákolimpián ezekben a versenyszámokban. Legbüszkébb eredményeim 800m-en az országos 3. helyezésem és 2:22mp-es csúccsal, 1500m-en szintén országos 3. hely 4:56-os csúccsal. Gimnáziumi éveim lezárásaként pedig az országos 3000m-es síkfutáson 3. helyezésem, ahol a csúcsomat megfutva 10:51mp-es idővel értem célba.

hegyifutás

Ugyanakkor a mezei futóversenyek gyakori versenyzője voltam, amiben az Országos versenyt Szentendrén csapatban 2011-ben megnyertünk. Ezek a versenyek szintén közel álltak hozzám, akárcsak a pályaversenyek, a változatos terep mindig új kihívást jelentett, próbára téve a kitartásomat, ami persze mindig segített, hogy elérjem a kitűzött célomat. Szerencsésnek mondhatom magam mert nagyszerű csapattársaim voltak és egy nagyszerű edzőm 4 éven keresztül Kovács András személyében, aki edzőm, osztályfőnököm és mindenesem is volt egyben, akivel a mai napig jó viszonyt ápolva többször futunk együtt és visszajárok edzeni, nosztalgiázni.:)

Ami talán még említésre nagyobb versenyek közé tartozik, az a 2012-es Kismaratoni Országos Bajnokság, ahol 18-19 éves junior korosztályban 1. helyezést értünk el.Egy nagy vágyam teljesült akkor, amikor 2012-ben kijutottam Olaszországban rendezett Hegyifutó Világbajnokságra a magyar junior csapat tagjaként. Így a válogatott tagja lehettem, ezzel teljesítve az álmomat és viselve a magyar válogatott mezt. Hatalmas élmény volt és a legjobb junior nőként értem célba.

futás 2

3 éve Sopronban járok egyetemre, most vagyok végzős óvodapedagógus hallgató. De egyetemi éveim során sem hagytam fel a futással és a versenyzéssel. Itt egy új csapat tagja lettem, a Soproni Atlétikai Club U23-as középtávfutója. A következő edzőmet Némethné Csordós Rita személyében találtam meg, szerencsés vagyok, hogy találtam egy hasonlóan képzett, egykor sikeres középtávfutó edzőt.:) Itt kipróbáltam a 3000m akadályfutást, ami 3 éve a versenyszámom. Legjobb eredményeim közé tartozik, a 2013-as U23-as OB-n elért 2. helyezésem és a 2014-es MEFOB-on szintén elért 2.helyezésem 3000m-akadályfutásban. Nagyon büszke vagyok minden eredményemre, nem is tudok mindent megemlíteni mert sok van, de talán ezek számítottak valamilyen mérföldkőként az életemben egy-egy korszakot lezárva vagy megnyitva.

Mindezek mellett több utcai futóversenyen is részt vettem, mint a Spar Maraton Riska Minimaratonon, a Tatai Minimaratonon vagy éppen Sopronban a Cross-futáson. És még tervben van a Telekom Vivicittá futóverseny áprilisban. De most készülők az Egyetemi Országos Bajnokságra, Gerlingeni Solitudelauf elnevezésű futóversenyre és a U23-as Országos Bajnokságra, ami nyár elején lesz.

Elmondhatom, hogy 15 éve az életem szerves része a sport, a futás és már nem is tudnám elképzelni nélküle a mindennapjaimat. Sok mindenre tanított meg az önfegyelemre, kitartásra, emelt fővel nyerni és veszíteni, küzdeni a céljaimért és az álmaimért. Ez egy életstílussá vált, szeretném még csinálni amíg csak tudom és remélem, hogy minél többen fogják ezek után is a sport adta lehetőségeket választani, hiszen mindig van rá ok, hogy futni menjen az ember. 🙂

 

Share.

About Author

Leave A Reply

Miben tudok segíteni? Klikk ide!

Jelenleg nem vagyunk elérhetőek, kérlek hagyj üzenetet, ügyfélszolgálatunk hamarosan keresni fog. Köszönjük szépen.

Kérdések , kérések ? Szívesen segítünk mindenben!

Kattints ide hogy elkezd a csevegést

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás