Minden fejben dől el…avagy fogyásom története

0

Gódi Lívia vagyok egy 35 éves immáron két gyermekét egyedül nevelő édesanya. Történetem egy átalakító show tökéletes alapja is lehetne bár  koránt sem  olyan rövid  idő alatt váltam azzá a nővé aki most néz vissza rám a tükörből.

Hihetetlen súlyokat  mozgattam a lábamon minden nap mint egy rendszeresen edző ember csak épp sosem váltam meg a súlyoktól. Ez a súlytömeg mely főként zsírból állt igazából nem okozott gondot lelkileg, sokkal inkább fizikailag nehezítette meg az életemet de sokáig  tudomást sem vettem róla,   mert imádtam enni. Ettem ha  öröm ért, ha  bánat és nem  csak folyamatosan ettem, hanem  folyamatosan sokat ettem. Az évek során és két terhességem alatt a lánykori 58kg súlyomat igazán tetemes  140 kg-ra cseréltem…Még  kimondani is szörnyű sok!!!! Években számítva ez 15 év alatt elért hatalmas súlygyarapodás. Majd jött az elhatározás..

2008. december. A vérnyomásom kezelhetetlen volt, sokszor gyötört fejfájás. A fájdalomcsillapítókat  úgy  szedtem mint a drazsé cukorkát. Úgy éreztem valamit tennem kell. Valami fahéjas, almás… Így lett fogyókúrám kezdete egy fahéjas almás palacsinta egy decemberi nap késő délután. Ekkor  döntöttem el, hogy megszabadulok a fölösleges önmagam egy  részétől.  Mivel az ízületeim nem bírták volna a sportolást ilyen nagy súllyal így első sorban az étrenden kellett  változtatnom. Magas rosttartalmú étel alacsony szénhidráttal, így  lett a barátom és fő élelemforrásom a nyers illetve párolt vagy éppen teljesen főtt zöldségfélék és a  hús.

A kenyeret mellőztem étrendemből rozsos zsemle vagy puffasztott társai ami leginkább a hungarocellre emlékeztet… akad köztük egész  finom is. Rengeteg gyümölcs és grillezett hús. Séta.. Egyszer csak megmozdultak a kilók,eleinte azt gondoltam mint sokan mások, hogy fölöslegesen szenvedek, semmi eredménye de kitartásomnak meg lett a gyümölcse mert a  kilók egyre  gyorsabban  olvadtak lefelé.Sajnos ekkor még igencsak dohányoztam is és meg kell valljam nem is  kívántam abbahagyni mert szentül hittem , hogy ha leteszem a cigit akkor a leadott kilók mind  visszatérnek.

2012 Január

Teltek a hónapok és egyre  több súlytól szabadultam meg .Időszakosan mikor stagnált a súlyvesztés azzal kísérleteztem hogyan tudom megtartani az éppen akkor elért súlyomat. Figyelembe vettem, hogy az nap mennyi munkát  fogok  végezni menyi energiát fogok  kb. leadni és ennek megfelelően étkeztem. Pl. ha ülő munkát kellett végeznem akkor kevesebb energiát vittem be  táplálékban mint egy  álló vagy sokat  mozgó munkanap. Előre terveztem .

Az édességet sem vontam meg magamtól mert a kis  szervezetünk úgy működik, hogy  ha megvonnak tőle valami számára  létfontosságú dolgot akkor  az amikor hozzájut egyből elraktározza mintha  felkészülne az ínséges időkre és ezzel pont  kitűzött célt hátráltatom, mert súlygyarapodást érdekel vele nem pedig  csökkenést. Ezért fontos az, hogy minden olyan tápanyagot bevigyünk a szervezetbe  ami szükséges a helyes  működéshez de a mennyiséget szem előtt tartva koordinálhatjuk a beépülést. Ezzel a technikával mindenféle gyógyszeres vagy műtéti beavatkozás nélkül 5 év alatt 70kg-tól váltam meg sikeresen.

2013 májusában a cigit  konditeremre  cseréltem és elkezdtem a testmozgást.  A konditerem világába lányom barátnőjének édesapja vezetett be és állított össze számomra megfelelő gyakorlatokat, bemutatta a gépek és súlyzók helyes  használatát és ezzel segítséget és lehetőséget adott a  további testedzéshez, formáláshoz. Törekvéseimet a kg-ok ellen még mindezek felett azzal is támogatták, hogy korlátlanul használhattam a Jobbágyi konditermet.

2013 augusztus

Nagyon hálás vagyok  Zsoltnak és  Szabolcsnak hogy így  támogattak. Kardio és súlyzós gyakorlatokat végeztem melynek kezdett igazán látványos eredménye lenni…bicikliztem, futottam naponta. Életem része lett a  sport. Rengeteg energiával töltött fel, szinte pörögtem és fáradhatatlan voltam. Egyre jobb fizikai állapotba kerültem , testem szinte éhezett a  komoly testedzésre és heti rendszerességgel háromszor vagy négyszer is látogattam a termet. Nem esett nehezemre és élveztem minden pillanatát. Lelki  történések…erről is beszélni  kell mert a testen végbemenő  változások  a lélekben is változásokat indítanak el.

Fel  kell dolgozni a folyamatot  azt a furcsa kettősséget, hogy szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy bár fogyókúrám sikeres és örömmel tölt  el az eredmény amit a mérleg mutat de a  bőröm nem  olyan rugalmas és túl sokáig volt tágítás alatt így maradéktalanul nem  húzódott vissza..Egyszerűen nagy  volt rám néhol a  bőröm. Itt kell megemlítenem kedves  hölgytársaim a mell változásait.

A legnagyobb változáson sajnos első számú nőiességünket fitoktató domborulataink deformálódnak a legjobban. Lelkileg olyan romboló ezt megélni szembesülni nap mint nap egy  fiatal nőnek. Én a  mai napig küzdök a lelkemmel és mindig alul maradok mert nem  tudom  elfogadni önmagam „mellesleg” .Sajnos anyagi okai vannak eme probléma orvoslásának..Tudom, hogy ez talán nevetségesen hangzik az elért eredmények tükrében..

Nő vagyok…és sokszor mondogatom magamnak, melltartóban nem  gáz! Újabb probléma amit orvosolni kell, fogyás pipálva, egészséges életmód  pipálva, de a  bőr a nagy  kérdőjel. Merre? Hol? Miből?..Háziorvosom javaslatára elkezdtem az inerneten böngészni és megtaláltam két olyan kórházat amihez területileg illetékes vagyok plasztikai sebészeti szempontból.Választhattam és én a Honvéd Kórházat választottam. Ott megkerestem egy nagyon szimpatikus plasztikai sebész főorvost és megmutattam magam.

11221003_410431085802463_501942826_o

Nem  is  volt kétséges,hogy tud segíteni nekem, hisz mind egészségügyileg mind esztétikailag is problémát okozott a felesleges bőr. Így volt közel másfél év alatt három  plasztikai  műtétem (has plasztika, mindkét belső felkar plasztika, és mindkét comb plasztika)fájdalmas beavatkozások és még egy  darabig vígan eljátszhatom  Frankenstein feleségét amíg a hegek el nem  halványodnak de még inkább így mint egy hatalmas  bőrben élve.

Tehát 2014. december a vége. 77 kg mínusz három  műtét, egészséges, energikus, sportközéppontú életmód! Továbbra is  futok, kerékpározom, kondizom, túrázom és ami a legfontosabb, hogy élvezem és büszke vagyok az elért eredményemre. Bár a  testem koránt sem tökéletes  de onnan ahonnan indultam ez hatalmas eredmény.

Büszke vagyok az elért eredményekre és  , hogy sosem adtam fel az  öt év alatt. Bízom benne, hogy példaértékű lesz  mások számára a  törekvésem.

Köszönetemet szeretném kifejezni mindazoknak akik mellettem álltak és  segítették átalakulásomat, családomnak és  barátaimnak az orvosi csapatnak,Dr. Győri Sándor főorvos úrnak, aki elvégezte a szükséges  műtéteket. Remélem elég  lendületet,és  kitartást adtam történetemmel mindazoknak akik az út elején, félúton vagy épp a  cél előtt állnak. Üzenem mindenkinek aki hasonló problémával küzd, hogy minden fejben dől el és a sorsod a kezedben van!!!

Sok sikert minden sorstársamnak!!!!

 

Share.

About Author

Leave A Reply

Miben tudok segíteni? Klikk ide!

Jelenleg nem vagyunk elérhetőek, kérlek hagyj üzenetet, ügyfélszolgálatunk hamarosan keresni fog. Köszönjük szépen.

Kérdések , kérések ? Szívesen segítünk mindenben!

Kattints ide hogy elkezd a csevegést

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás