Nagyatád 2015

0

A nagyváradi verseny feladását követően nagy dilemmában voltam napokon keresztül, hogy Nagyatádon érdemes-e rajthoz állnom. Az állóképesség és a térdem rehabilitációjának pillanatnyi állapota vegyes képet adott és emiatt fel is adtam a romániai versenyemet. Ahogy teltek a napok, hetek jött az a pillanat, hogy döntenem kellett az indulásról. Nem tudtam, hogy miként döntsek. Konzultáltam a családdal, párommal, sporttársakkal, barátokkal. Mindenki rám hagyta a végső döntést. Majd végül csak belevágtam. Az elején nem támasztottam magammal szemben semmi elvárást, egy jó 13 órán belüli időre azért titkon számítottam. Az lett volna a cél, hogy nem sétálok bele. Ennyi volt az előzmény, lássuk a beszámolóm tartalmi részét.

Csütörtök

A reggel 9 órára tervezett indulást nem sikerült tartani, sajnos csak délelőtt hagytuk el a Békéscsaba táblát. Idén nem vittünk lakókocsit, helyette egy nagy sátort szereztünk be. Az utazás így sokkal komfortosabb lett és kipróbáltuk milyen is végig autópályán haladni. Szerencsére nem volt odafelé semmi fennakadás, így viszonylag gyorsan megérkeztünk Nagyatádra. Hihetetlen mennyiségű embert és autót láttunk a helyszínen és gyorsan (az izgalom miatt) felvettem a rajtszámomat és a rajtcsomagot.

Majd mentünk a jól megszokott kempingbe szálláshelyet/területet foglalni. Nos, meglepetésünkre a kemping már 80%-os telítettséggel bírt. Sok helyen csak foglalta valaki valakinek a helyet, így nem sikerült a teljes Csabai csapatnak egy kupacba tömörülnie. Legalább őket nem zavartam a horkolásommal.

A sátorállítás elég komoly szélben történt, estére meg is érkezett a vihar, aminek szerencsére csak a széle kapta el a kempinget és kimaradtunk a diónyi jégből és özönvízből. De éjszakára csak visszakerült egy felhősáv és szinte nappali fénynél lehetett aludni, annyit villámlott. A szél is folyamatosan mozgásban tartotta a vadonatúj sátrat, de jól vizsgázott a szerkezet és az építői is (Édesapám és Én).

triatlonPéntek

Egy gyors reggeli után kicsit rendeztük sorainkat a sátorban és körülötte, majd egy kósza gondolatnak hála a csapat nekivágott egy kis körös pályabejárásnak a bringás pályán. Igaz nem akkor indultunk el, amikor szerettünk volna, hanem jóval később, amikor a legmelegebb volt. Egy laza tekerés a hőségben, memorizáltuk az út javított és új szakaszait, valamint az útburkolatban megbúvó gödröket, úthibákat.

Amikor vissza értünk a meleg elől mindenki a medencébe sietett, úsztunk is egy picit. Így volt alkalmam Molnár Gergővel is váltani pár szót a vízparton. A csapatunk egy része átgurult autóval Gyékényesre, hogy megnézzék az akkor is már 28,5 fokos vizet. Estére – tanulva a tavalyi hibánkból (amikor is elmentünk pizzázni) – idén már házhoz rendeltük a vacsorát.

Majd amíg még volt napfény, Édesapám gyorsan megcsinálta a másnapra tervezett szendvicsadagokat, míg jómagam csak a bringa „tuningolását” végeztem. Kapott egy bringás kistáskát a nyereg alja (nem sajnáltam a kábelkötegelőt), a vázhoz sikerült felműteni a kis pumpámat is. Az aero kulacsomat gyárilag csak gumikkal lehetett rögzíteni, amik viszont nem bírták az UV-t.

A bringatartómhoz járó rövid hevederekkel simán ki tudtam váltani. A hajnali káoszt ismerve úgy döntöttünk Édesapával, hogy minden szükséges kellékünket bedobáljuk az autóba. A bringát is felpakoltuk, hogy azzal se kelljen reggel vacakolni. Sokkal stabilabbá vált így a rendszer, mint korábban volt. Éjszaka az időjárás is kedvezett nekünk, és viszonylag hamar el is aludtam.

Szombat

Ez egy kicsit tartalmasabb lesz, mivel ezen a napon jó sok minden történt.A hajnal 4:25-ös keléssel nem volt gondja senkinek, az egész kemping egyszerre ébredt. A verseny már a főépület vizesblokkjánál megkezdődött. Olyan hosszú sor volt, hogy volt időm felébredni, kicsit tornázni is a folyosón. Egy pár szelet mézes kenyér után jöttek-mentek a telefonok, hogy mikor honnan indulunk, merre megyünk. A kis csabai különítmény konvojban megindult Gyékényes irányába.

Több tucat kocsi csomagtartójára szerelt bringa kerekén csillogott a hajnali napfény. Annyira jó látni a kocsi sort (főleg előröl) a tükörben, idén elmaradt a kukorica és napraforgó táblák feletti páracsík és a sejtelmes köd sem volt jelen, mint az elmúlt 3 esztendőben, de azért a varázsa így is megvolt a reggeli 40 km-es autóútnak. A parkolás a depózás előtti „ugye mindent beraktunk, ami most kelleni fog” szöveg többszöri elhangzása után az idő szűke miatt rohamvást meneteltünk a depóba, hogy átessünk a „tetováláson” és az ellenőrzéseken.

Viszonylag hamar haladt a sor, pedig rengeteg sportoló érkezett egyszerre. A versenybírók mégis alaposan átnéztek engem és a kerékpáromat is. Megtaláltam a helyem és sorra találkoztam a sok Ironman versenyeken megismert sporttársakkal, barátokkal. A rajt előtt még összefutottam Lajszner Lajossal és Kecskés Pistivel is. Miután Dr. Herr Gyula lepacsizott a vízpart felé igyekezve észre vettem (pont amikor már a lábammal épp a vizet megérintettem), hogy a rajtszámom a derekamon maradt….

Péter Attila az állandó szpíker belesúgta a mikrofonba, hogy „még 5 perc a rajtig”… Én ezzel a lendülettel sprinteltem vissza a depó végébe, hogy ledobhassam a rajtszámomat. Majd ismét át kellett préselődnöm a több száz sportolón keresztül, hogy az 1 órás úszók mellől rajtolhassak. Megtaláltam Kovács Verát is, akivel mindig együtt úszunk (Ő is csabai). Amikor a versenybíró nem figyelt, gyors megmártóztam még a vízbe, hogy ne a felhevült testemmel rohanjak a vízbe.

triatlon

Persze az is kiderült a megmártózás alkalmával, hogy a víz 29.1 fokos, tehát nem is lett volna bajom, ha nem fetrengek meg benne, mint egy kisgyerek a pocsolyában. Szól a Vangelis, várjuk az ominózus részletet ahol dörren az ágyú… Hopp már meg is van, megy a sprint a víz irányába, egy két ugrabugra és mennek a karcsapások.

Verával egyeztettem a taktikát és ennek megfelelően körbeúsztam a komoly incidenseket. Az első egyenest nem túl erős tempóban, technikából megtéve próbáltam egyenesen a bója felé tartani. Ez olyan jól sikerült, hogy a mezőny első harmadába keveredtem. Az első kör végén a partra futáskor nem tudtam belőni, hogy hol lehetek a mezőnyben, mert párás volt a szemüvegem. Azt viszont éreztem, hogy egy hegyes kő felsértette a bal talpamat.

triatlon

Az úszás második felében egy 6-os csapatot alkottunk nagyjából azonos képességekkel. Én nem akartam presztízs kérdést csinálni abból, hogy hányadik leszek a kör végén, de a többiek olyan tempót váltottak, hogy csak pislogtam az utolsó egyenesben (ha autóban lettem volna, akkor egy sebességgel tuti, hogy vissza kellett volna váltsak  megfelelő fordulatszám érdekében). Szerencsére befogtunk néhány első körös versenyzőt, ami megkeverte a lapokat, így nem szakadtam le túlságosan.

A talpamon lévő seb picit lüktet, de nem foglalkozok vele különösebben, volt már rosszabb is. Rohanok felfelé a depóba a szeretett kerékpáromhoz. Futás közben valaki bekiabál, hogy „nyomjad Bazsa” nézem, hogy merről érkezik a hang, ki a lelkes szurkolóm, de forgolódás közben telitalppal, lendületből beleléptem egy kemény kőbe, ami úgy volt megbújva a rövid fűben, hogy esélyem nem lett volna akkor sem kikerülni, ha a földet nézem… Na mindegy… mondom ez szépen be fog lilulni a nap végére, csak tudjak vele futni.

triatlon

Az öltözködés a tőlem megszokott módon és minőségben telt. Az volt a stratégia, hogy az első 75 km-t megnyomom a bringán, hogy minél hamarabb a kiskörökre érjek, ott majd szépen belassulok, eszek/iszok rendesen. Ez így is lett. Az első felét oldalszélben, néha hátszélben tettük meg és tényleg elég hamar beértem a Nagyatádi kis körökre. A kaptatókon jókat kacagtam magamban a „szeretem a dombot” és a lejtők végén az éles kanyarba felírt  „b#zi aki lassít” feliratokon.

triatlon

Az energia szelet kezdett picit egyhangú lenni, és nem nagyon akartam már ilyet enni. Kénytelen voltam Édesapám szendvicseit fogyasztani, hogy legyen megfelelő szénhidrát bennem. Sajnos a sótablettából kevesebb került bevitelre, mint kellett volna, de ezt már csak a futás közepe-vége környékén éreztem. A kis körökön lényegében zsírból mentem, csak annyit tekertem, hogy menet közben 30 km/h körül mutasson az óra. Idén nem volt annyira nagy a forróság, mint a korábbi években, viszont a szél hozta a formáját. Sok folyadék ment le, próbáltam viszonylag sok vizet is inni, nem csak elfürdeni, ami szintén futásnál visszacsapott, mert ahogy hallottam nem csak én jártam pórul a vízfogyasztással.

Depóba beérve alig bírtam ráállni a lábaimra, mind két talpamon a reggel szerzett sérülések okoztak némi nehézséget a futás megkezdése előtt. Az első km után már sikerült nagyjából kizárnom a fájdalmat és kocogtam a tervezett futótempóban, sőt még lassítani is kellett magamat, mert éreztem, hogy ez a tempó „meg fog ölni”. Féltávnál a szokásos cipőcsere megtörtént, ekkor még nem is zavart annyira a pocakban lévő bugyogás.

triatlon

Az inkább probléma volt, hogy elfogyott az affinitásom a kis asztalon tálalt és a frissítőpontokon kínált táplálékforrások fogyasztása iránt. Egyszerűen se enni se inni nem tudtam, a kólával is csak öblögettem. Hatodik körben már a panelek alatt úgy tátogtam, mint valami partra vetett hal. Hányinger kerülgetett, semmi nem volt jó és elkezdtem szédülni is.

Tudtam, hogy eljött az a pont a verseny vége felé, amitől tartottam… Jön a séta… Bevergődtem a körön, majd a központban a versenybírók útmutatására hagyatkozva megkerestem a mellékhelyiséget, ami a megnövekedett létszám miatt túl kevésnek bizonyult és hatalmas sor volt. A sorban állók nem engedtek előre hiába voltam versenyző, kénytelen voltam a strand túlvégén található épületrészbe jutni. Amit addig nem emésztettem meg, az mind kijött…

Mosakodás után kikóvályogtam az épületből, trappoltam a futópálya irányába. Egy kört úgy sétáltam le, hogy végig forgott velem a világ. És ezalatt az idő alatt, akik előtt eddig egy kör előnyöm volt, már ők adtak nekem egy lekörözést. De rendesek voltak, mert mindenki szurkolt és bíztatott, Flander Marci is – aki idén megvédte bajnoki címét – próbált vigasztalni, de mondtam is neki, hogy ez a versenyem most megint elment…

triatlon

Molnár Geri is dobott pár jó szót, és kicsit később Koko is. A sok látásból ismerős Ironman kolléga is, na és persze Édesapám és a Csabai csapat minden tagja tartotta bennem a lelket. Viszont nem csak velem történt hasonló. Korcsmáros Tomi is több kitérőt mutatott meg a GPS-es sportórának, mint szeretett volna. Rajtunk kívül még sokan adták egymásnak a kilincset a műanyag házikónál (mobil illemhely) vagy a strandnál lévő mellékhelyiségeknél és a bokroknál…

Bartos Dáviddal beszéltük – verseny után – , hogy még este is sok versenyző prezentálta az aznapi bevitelt a park körüli fák tövébe. Én is nagyon nehezen tudtam bedobni pár só tablettát, 1-2 korty citromos vízzel, hogy legyen erőm legalább az utolsó kör felét futni. Szerencsére ez így is lett. Az utolsó 3 km ismét futó tempóban történt, már nagyon vágytam a befutóra.

Bosszantott az is, hogy nem láttam senkin azt a nyavalyás pólót, amiért ezt az egészet csinálom. A beérkezés megint nem hozta azt az extázist, amire vágyik az, aki tudja mit jelent ezt végigküzdeni. Az volt, hogy beértem és kész… Nem úgy ahogy szerettem volna. Persze mindenki vigasztalt, hogy a sérülés és a kimaradt edzések, az utolsó pillanatban vállalt indulás ellenére ez még bőven jó idő, hogy 13 órán belül megcsináltam megint ezt a versenyt, de számomra ez kevés.

Most éreztem, hogy sokkal több van bennem. Az idő is jó volt, a kaja is elég volt menet közben, talán a sótabletta volt kevés. Vagy valami baci játszott be, hogy sokan szenvedtünk gyomorproblémával, de mindegy is. Próbálok nem csüggedni, és tanulni ebből a versenyből is, legközelebb szeptember 12-én Balatonkenese Ironman versenyen tudok önmagamnak bizonyítani. Remélem akkor már minden rendben lesz és azt az időt teljesítem majd amire vágyok!

Az idei nagyatádi célba érkezésemet köszönöm Édesapámnak, aki igazán oda tette magát a frissítésnél, és természetesen a többieknek is hálás köszönet! Az ő segítségük nélkül még mindig a pályán barangolnék, rengeteget tettek értem/értünk!

Köszönöm az otthoniaknak, akik izgultak értünk a monitor mögött és figyelték az élő közvetítést! Sajnos több izgalmat produkáltam, mint szerettem volna.

Köszönöm mindenkinek a közreműködést és a képeket!

Gratulálok minden első teljesítőnek, mindenki egy szép első időt jött! Remélem elkaptátok a fonalat és jövőre újra nekivágunk!

A többiekkel pedig Balatonkenesén folytatjuk!!!

Share.

About Author

Leave A Reply

Miben tudok segíteni? Klikk ide!

Jelenleg nem vagyunk elérhetőek, kérlek hagyj üzenetet, ügyfélszolgálatunk hamarosan keresni fog. Köszönjük szépen.

Kérdések , kérések ? Szívesen segítünk mindenben!

Kattints ide hogy elkezd a csevegést

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás