Nem az eredmények tesznek sportemberré..

0

1971-ben születtem Budapesten. Apám korai halála miatt gyerekkorom nagy részét vidéken töltöttem. Ennél fogva a nagyszülők és keresztszülők süti és egyéb hizlaló kúráinak kereszttüzében teltek napjaim, mivel az akkori szemlélet szerint vidéken „a gyerök úgy szép, ha húsos”.

A vidéki levegő és táplálék együttes hatásának köszönhetően Budapestre úgy tértem vissza, mint egy kisgömböc. Aki rosszat tett velem, fel is faltam, ezért időm nagy részét büntetésben töltöttem.

Dagadt voltam, mint egy disznó, ellenben erős és gyors. Erre csak akkor jöttek rá „pajtásaim”, amikor gúnyoltak és egyetlen eset sem maradt megtorlatlanul. Miután ráébredtek, hogy senki sem menekülhet haragom elől futva, fára mászva, vagy egyéb fondorlatos módon, eleinte sajgó testrészekkel, később mosolyogva keresték társaságomat. Tették ezt azért is, mert igazságosnak, őszintének és mókásnak tartottak egyszerre. Kissé ambivalens korszak volt ez.

12 éves koromra kezdtem fokozatosan felvenni egyfajta emberi formát és ezt megfigyelve a tornatanárom javasolta, menjek el atletizálni.

Nagyon sokan kezdtünk, de tudtommal a mai napra azon kevesek közé tartozom, akire úgy tűnik egy életre szólóan „hatott a méreg”. Nagyon jó volt az edzőnk. Nem sportolót, hanem sportembert szeretett volna belőlünk faragni. Meglátásom szerint nem az eredmények tesznek sportemberré valakit. Egy lelkes amatőrt sokkal többre értékelek, mint egy nagyképű „sikeres” sportolót. (Lásd focisták)

16 éves koromban találkoztam a triatlonnal, amit annyira fájdalmasnak találtam, hogy megtetszett. Mára sem csökkent a szeretet, még mindig szívesen indulok bármelyik triatlon rendezvényen.

Az atlétikában nem voltak kiemelkedő eredményeim, mert már gyerekkoromban az volt a szemléletem, hogy inkább vagyok gyenge a jók között, mint jó a gyengék között. Atlétikában Budapest bajnokságon voltam 3. helyezett 400 m síkon és 2. helyezett 800 m síkon. Ifjúsági bronz jelvényes minősítést szereztem gerely hajításban. Triatlonban junior ob. 3 helyezett voltam „féltávon” akkor, amikor még Fadd-Domboriban rendezték az ország egyetlen féltávú megmérettetését.

Mivel folyamatosan öregszem, nem csak az éveim száma növekszik, hanem a választott távok méretei is. Évente egyszer, esetleg kétszer indulok olimpiai triatlon távon, inkább a Balatoni féltávúra/extrém man-ra és Nagyatádon az IM-re koncentrálok.

Ugyan már elköltöztünk Budafokról, de 12 éves koromban lettem BMTE atlétikai szakosztály tag és nevezések alkalmával mindig ezt az egyesületet jelölöm meg.

A BMTE egy nagyon régi, még a XIX. század végén alakult egyesület. (Budafoki Munkás És Tornaegylet) Itt mindenki megtalálhatja a számára kedves sportágat.

A teljesség igénye nélkül: foci, kosárlabda, kézilabda, asztali tenisz, yudo, karate, atlétika, tenisz, stb… Bárkit várnak szeretettel.

Share.

About Author

Leave A Reply

Miben tudok segíteni? Klikk ide!

Jelenleg nem vagyunk elérhetőek, kérlek hagyj üzenetet, ügyfélszolgálatunk hamarosan keresni fog. Köszönjük szépen.

Kérdések , kérések ? Szívesen segítünk mindenben!

Kattints ide hogy elkezd a csevegést

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás