Országos Bajnok lettem – Terepduatlon Országos Bajnokság – Kamaraerdő, 2015.09.06.

0

Országos Bajnok lettem – Terepduatlon Országos Bajnokság – Kamaraerdő, 2015.09.06.

A faddi triatlon országos bajnokság után a Martfűi Úszó és Triatlon Klub versenyzői általában egy hosszabb másfél hónapos pihenőre vonulnak. Nem történt ez másképpen idén sem. Egy hónap pihenő és görögországi lazítás után indultam életem első terepduatlon versenyén, ami egyben országos bajnokság is volt.

Terepduatlon Országos Bajnokság
Gyakorlatilag felkészülés nélkül, de kipihenten, a bátyám kölcsön montijával érdeklődve vártam az új élményeket. Mivel nem szeretek egyedül versenyezni, ezért szurkoltam, hogy az előnevezéshez képest legyenek helyszíni nevezők is. Sajnos ez nem jött össze, gyermek leány korcsoportban egyedüli nevező lettem. Szerencsére a futamot együtt indították a fiúkkal és a serdülő korosztállyal, így mégsem ígérkezett olyan ,,unalmasnak” a verseny. A szervezők mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat a csodás környezetben. Az előző napi esőkhöz képest az időjárás is megkegyelmezett, szépen sütött a nap.
Az első terepduatlon versenyre ,,elméletben” próbáltunk készülni. Hogy üljünk a nyeregben lejtőn lefelé, milyen legyen a keréknyomás…. Egy kicsit minden más volt a nem terep versenyekhez képest, de pont ettől vált érdekessé, kihívássá.

Terepduatlon Országos Bajnokság
Különböző korcsoportokban 15-en vágtunk neki az 1,7 km-es futásnak, majd 5 km kerékpárnak és az újabb 1,7 km-es futásnak. Az első futásnál a pihent állapotomnak megfelelően elég bátran rajtoltam, de hamar rá kellett jönnöm, hogy az ismeretlen terepen, kipihenten inkább megfontoltan, energiát beosztva kell versenyezni ha célba akarok érni. Ezt szem előtt tartva az első holtpont a kerékpározás felénél történt. Szerencsére ezt átvészelve lejtőn lefelé egy kicsit ,,felfrissülve” fejeztem be a kerékpárt, majd vágtam neki a futásnak. Itt már ismerve a pályát rutinosan sikerült teljesítenem az utolsó kihívást. 47 perc 30 másodperc alatt sikerült teljesítenem a versenyt.

Terepduatlon Országos Bajnokság

Élmény volt terepen versenyezni, de alföldi lányként tanulságként szolgálhat, hogy a következő ilyen kihívás előtt érdemes igazi terepen is gyakorolni, valamint a megfelelő kerékpárt beszerezni. Bízom benne, hogy jövőre immár saját korosztályos ellenfelekkel megküzdve is sikerül megvédeni az országos bajnoki címemet.

Terepduatlon Országos Bajnokság

Jó hír, hogy már készül a terepre való kerékpárom.

Sági Fanni Lili Martfűi Úszó és Triatlon Klub

 

Share.

About Author

Leave A Reply

Miben tudok segíteni? Klikk ide!

Jelenleg nem vagyunk elérhetőek, kérlek hagyj üzenetet, ügyfélszolgálatunk hamarosan keresni fog. Köszönjük szépen.

Kérdések , kérések ? Szívesen segítünk mindenben!

Kattints ide hogy elkezd a csevegést

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás