Sportvölgy 2017 – avagy minden, ami mozgás a 27. Művészetek Völgyében

0

A július 21-30. között megrendezésre kerülő 27. Művészetek Völgye számtalan sportprogrammal is várja a fesztiválozókat, hiszen a zene és a sport remekül megfér egymás mellett. A fesztivál közel 1200 programja mellett labdarúgótorna, futóverseny, mindennapi jóga és természeti séta gondoskodik a látogatók egészségmegőrzéséről, és arról, hogy a tíz nap alatt se kelljen lemondani a testmozgásról. Emellett persze ne feledkezzünk meg a régió remek kerékpározási és túrázási lehetőségeiről sem.

Labdarúgás

„Tavaly indítottunk először a Völgyben nagypályás futball mérkőzést a taliándörögdi focipályán. Akkor a helyi sportegyesület mérkőzött meg a Nemzeti Színház válogatottjával. Idén is megtartjuk a barátságos meccset, de ezúttal kibővítjük a sportprogramok kínálatát a fesztiválozók számára is” – mondja Szabó László, a Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség elnöke, a fesztivál sportprogramjainak főszervezője.

A Művészetek Völgye szervezői 2017-ben kispályás labdarúgótornát hirdetnek a fesztivál résztvevői között, nyolc csapat közreműködésével, körmérkőzéses rendszerben. A meccsek helyszíne a taliándörögdi nemzeti Szín-Tér melletti sportpálya lesz. A Művészetek Völgye Kupa első három helyezettje érem-oklevél díjazásban is részesül. A mérkőzésekre e-mailben várják a csapatok nevezését július 25-ig (attila.joo90@gmail.com).

„Még nem találkoztam hasonlóval” – magyarázza a szövetség elnöke. „Nem mindennapos gyakorlat a kulturális fesztiválok esetében, hogy a szervezők sportprogramokkal is készülnek, inkább az a jellemző, hogy a fesztiválozók önszerveződő módon indítanak meccseket vagy versenyeket” – teszi hozzá Szabó László.
 

Félmaraton és 5 kilométeres földönfutók verseny

A Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség a fesztivál utolsó napján két futóversenyt is szervez, amelyek útvonala elsősorban a környező falvakat érinti. 2017-ben a fesztivál történetében először lesz félmaraton. Az 5 kilométeres ’Kapolcsi földönfutók versenyére’ pedig azokat várják, akik kisebb távon, de szeretnétek a természetben futni, és élvezni, ahogy a verseny alatt a fesztiválozók drukkolnak számukra. A versenyek rajt-és célállomása mindkét táv esetében a taliándörögdi sportpálya melletti Nemzeti Szín-Tér. A versenyek útvonala a fesztivál helyszínéhez igazodva nem aszfalton, hanem a természetben kerül megrendezésre. A 21,5 kilométeres futás során három, az 5 kilométeres versenyszám esetében pedig egy frissítőponttal várják a futókat.

„A versenyekre két kategóriában (női és férfi) indítjuk a nevezéseket. A versenyzők egyedi pályán, a Völgy turistaútvonalain, valamint mezőgazdasági útvonalon, erdőn, mezőn és emelkedőkön futhatnak” – mondja Szabó László.

Mivel a szervezők a helyszínen csak korlátozott számban tudnak nevezést fogadni, ezért a versenyekre elsősorban online várják a jelentkezést.

Jóga

Azok számára, akik más típusú mozgást választanának, a Művészetek Völgye három helyszínén is lesz lehetőség többféle jóga gyakorlására, kipróbálására 2017-ben. Harcsa Veronika Udvarában minden nap jógával kezdődik egy budaörsi jógastúdió jóvoltából. A Magyar Írószövetség Udvarában a fesztivál ideje alatt több alkalommal tartanak jógaórát és beszélgetést. A Lemanguria Kreatív Mozgásudvarban pedig az Avala jógát lehet kipróbálni. Kezdjük a napot a Völgyben is zengetésekkel és kedvenc ászanáinkkal!

Séta a természetben

Mindazoknak, akik könnyedebb mozgásformát keresnek, és mindeközben ismerkednének a környezet kincseivel, a reggelente induló helyismereti sétákat ajánljuk. A reggeli séták növénygyűjtéssel és bogarászással egészülnek ki. Megismerkedhetünk Kapolcs természeti kincseivel, növényeivel, útszélen, kőfalakon, patakparton, a falu határában. A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület közreműködésével szervezett séták reggel 9-től indulnak a Faluháztól. További információ ITT.

Kerékpározás és túra

Idén három faluban, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden lesznek programok. A falvak nincsenek túl messze egymástól, de azért annyira közel se. Kapolcs és Taliándörögd között például 3 kilométer a távolság, ezt vagy a menetrend szerint járó Csigabusszal, vagy 50 perc gyaloglással tudjuk leküzdeni. Vagy néhány perces bringázással, ami a legkényelmesebb megoldás. Érdemes tehát elhozni magunkkal a bicajt, vagy helyben bérelni egyet. Az Innobringa standjánál elektromos bringát, robogót vagy segway-t is szerezhetünk, hogy könnyebb legyen az élet. A merészebbek pedig nekivághatnak a Káli-medence legszebb részeinek is két keréken. A gyönyörű, kúp alakú tanúhegy, a Hegyestű mindössze 30 km-re található Kapolcstól, amire felsétálni gyalogtúrával is elismerésre méltó teljesítmény, a középkori időutazásra csábító nagyvázsonyi Kinizsi vár 12 km-re fekszik, az ásványvízéről méltán híres Kékkút a Theodora-forrással pedig 25 km-nyi távolság. Felfedezésre váró hely van bőven, csak tudjunk választani!

Részletes programkínálat: www.muveszetekvolgye.hu/

Írta: Vargacz Alexandra

Share.

About Author

Leave A Reply

Miben tudok segíteni? Klikk ide!

Jelenleg nem vagyunk elérhetőek, kérlek hagyj üzenetet, ügyfélszolgálatunk hamarosan keresni fog. Köszönjük szépen.

Kérdések , kérések ? Szívesen segítünk mindenben!

Kattints ide hogy elkezd a csevegést

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás