Taekwondo: érzések viharában

 

Egy kedves ismerősöm unszolására neki fogtam.  🙂

…hogy sokan lássátok!

…hogy érezzétek!

…hogy vágjatok bele!

…hogy soha semmit ne adjatok fel!

…és hogy tudjatok ÉLNI!!!

A múlt hétvégén egy csodálatos taekwondo szeminárium részese lehettem.

A hivatalos verzét elolvashatjátok a Csongrád megyei sajtóban vagy a www.matetaekwondo.hu oldalon. Én nem azt az oldalát szeretném nektek bemutatni. Azt szeretném érzékeltetni, hogy mit jelentett, mit jelent nekem ez az egész, hogy hogyan élem meg, hogy ilyen fantasztikus közösséghez tartozhatok és hogy milyen hatással van ez a mindennapjaimra.

Hamarosan, kegyetlenül és visszavonhatatlanul lecsap rám a negyedik X !  🙂

Sok vagy kevés…nézőpont kérdése. Mindenki döntse el maga! Szerintem pont ideális. 🙂

30 évesen, egyből szeniorként csöppentem bele a taekwondo világába. Nem versenyzői szinten (bár azért szerényen hagy említsek meg két országos második helyezést 🙂 . Hobbinak indult, szerelem lett belőle.

Nem eredmény centrikusan, csak pusztán élvezetből. Évről-évre egyre mélyebben és szenvedélyesebben kezdett foglalkoztatni ez a világ…ez a misztikum…ez a CSODA! Mert amit a laikusok látnak, az semmi. Az csak a felszín. Talán ezért is vagyok sokszor a gúnyolódások céltáblája. De én büszkén vállalom. Mert hiszem és most már tudom, hogy a taekwondo nem csak egy sport. Ez harcművészet. Ezer összetevőjével, ezer ágával, ezer arcával együtt.

A taekwondo csodálatos dolog. A családom mellett ez lett az életem. A hobbim, a sportom, az antidepresszánsom. Mellékhatásként felsorolhatnék millió dolgot, de talán a legfontosabb, hogy igaz barátokat és egy őrülten jó, (őrült és nagyon jó) csapatot adott nekem. Edzések, edzőtáborok, szemináriumok, bulik jóban-rosszban. 🙂

Apropó szeminárium…

Hogy mit jelentett ez a hétvége számomra?

Új (és régen látott) barátokat, mélyebb tudást, csiszoltabb technikákat, de elsősorban egy brutálisan intenzív érzést!

Kiszakadva a hétköznapok taposómalmából, felvenni a fehér ruhát (dobok), belépni a szentélybe (tornacsarnok) és magadba szippantani a hangulatát, az illatát…azt hiszem ilyen lehet a Paradicsom kapuján is besétálni! 🙂

6 koreai és egy német mester, közel 100 sporttárs, különböző nyelvek, de közös cél, közös érzés, közös világ. A távol-kelet misztikuma körül ölel és elvarázsol. Felemel és kiszakít, feltölt és feldob. Sírsz a fáradtságtól, nevetsz a boldogságtól. Keménykedsz és belehalsz. Szétszakadsz, de élvezed. Nem azért mert mazochista vagy, hanem mert kapsz valamit, ami beleépül a szívedbe, belevésődik a lelkedbe, beissza magát a bőrödbe.

Figyelsz, másolsz, ezerszer megfogadod, hogy egyszer ezt majd Te is megcsinálod. Mérgelődsz a sorozatos rontásodon vagy vállon veregeted magad egy sikeres feladat után. Yess!!! Megmondtam, hogy megcsinálom! 🙂

Mélybe zuhansz, amikor Hesse mester, a mozgásodat látva az állatkertbe deportálna a majmok közé. Egekbe repülsz, amikor Jo mester „good”-dal jutalmaz vagy elolvadsz ha Chang mester rád mosolyog. Remeg a gyomrod, kiugrik a szíved, önálló életre kelnek a végtagjaid…pezsegsz, pörögsz, ÉLSZ!!!!

Időzített adrenalin bombaként hajtod végig az edzéseket, majd hullaként zuhansz a padlóra, és a boldogságtól és fáradtságtól potyogó könnyeidet törölgeted. …és ismét mantrázod: „Megcsináltam!”  🙂

Mióta megéreztem az ízét, csak azt vallom: Fogadd el a korlátaidat, de törekedj a tökélyre! Élj a mának, mert nem tudhatod, hogy lesz-e holnap! Szeresd a családodat, de keress magadnak egy hobbit, ahol önmagad lehetsz, ahol kiteljesedhetsz, ahol minden sejteddel életre kelsz!!!