Túra itthon és külföldön

0

Leginkább teljesítmény túrázónak gondolom magam, úgy definiálnám, hogy megyek időre hegyen-völgyön, ahogy csak bírok. Ez inkább életforma, mint sport. Nem járok edzeni, nem alapozok, az edzés a túra-a túra az edzés, pont, ahogy Rudolf István mondja. Kirándulós családban nőttem fel folyton mentünk valahová, és ha tartani akartam a lépést  akkor gyorsan kellett szedni a lábam, én megnőttem a sietés megmaradt. Aztán elkezdtem hosszabb túrákra járni, ami az jelentette, hogy addig mentem, míg el nem ment a kedvem az egésztől, és meg nem beszéltem magammal, hogy ez hülyeség.

Fogalmam sem volt arról még, hogy holtpont, vagy energiaszint. Később katonaság után, ami már nyilván nem jelent semmit a fiataloknak, próbáltam meg először a Kinizsi 100ast a barátaimmal. Csattogó Szárnyú Falepkék baráti kör néven indultunk neki, azóta is a CsSzFL-t adom meg, ha nevezésnél kérik. A lényeg, hogy az első Kinizsimen a Baji vadászháznál a legendás murvás úton leültem az út szélére, hogy márpedig én innen nem megyek sehova. Aztán összeszedtem magam és lementem Vértesszőlősre, mert eltévedtem. A következő évben megint nekiindultam, és az az után következőben is és „egyszercsak” sikerült. Azóta túl vagyok a 10. sikeres teljesítésen, és már más túrákra is járok, de az első időszak bénázásaiból rengeteget tanultam. Többször végigmentem úgy, hogy egész évben egy métert nem mentem, aztán valahogy csak kiszenvedtem.

Ma már ez nem így van persze, de azóta is vallom és tanúsíthatom, hogy teljesíthető a K100 külön felkészülés nélkül. Csak sokkal nehezebb és szenvedősebb J 2012 decemberétől kezdtem el komolyan venni a túrázást és eljárni a Mátrába. Tavaly pedig részt vettem a Mátra Teljesítmény túrázója sorozaton ahol a három holtversenyes első mögött én lettem vagy a 2. vagy a 4. A lényeg, hogy kaptam kupát, meg mindenki tapsolt. J A futással sohasem voltam kibékülve, eredetileg iramsétában mentem mindenhol, de amióta hozzáedződtem a túrázáshoz egyre több futás fér bele.

Persze először csak a lejtőkön kocogtam, de ma már akár az egyenes szakaszokon is futok a gyorsabb haladás érdekében.  A terepfutó stílus ugyan eléggé különbözik a pályázástól, de szerencsére most már nagyon jó terepfutó cipők vannak, úgyhogy szinte ugyanolyan sebességet lehet tartani a hegyen is.  És nagyon jó érzés tartani a lépést komoly sportemberekkel. A fizikai felkészültség abban is segít, hogy jobban át tudjam élni a hosszútávú túrák alatti belső folyamatokat. Mert holtpontja mindenkinek van, csak nem mindegy mekkora károsodással jutunk túl rajta.A „fejben dől el minden” bölcsesség egészen mást jelent túrán, mint otthon a fotelből.

Tapasztalatom szerint ez nem olyan küzdés, hogy még egy lépést legyek képes tenni, sokkal inkább az a veszélyes, hogy az ember kedve megy el a dologtól, rossz gondolati támadnak, amik aztán eljuttatják az eseteges feladásig. Igazán ezt kell erős akarattal legyűrni. Annak felismerése, hogy az érzései becsapják a túrázót nagy lépés. A legtöbb ember teljesen normális módon hozzá van szokva, hogy amit érez az igaz. Ilyenkor meg például éhes vagy és nem érzed, illetve olyan érzéseket érzel, amik nincsenek.

Az ilyen dolgokkal való küzdés elfoglal egész útra, és ettől a folyamatos figyeléstől nem unalmas sosem akárhány kilométer is a táv. Tavaly sikerült eljutnom Angliába egy helyi 100as túrára, ottani viszonyok szerint mérföldben értve. Amikor először hallottam erről az ultra trailről az volt a furcsa, hogy 50%-osnál nagyobb feladás van, pedig az útadatok teljesíthetőnek tűntek. Nagyon macerás a nevezés, szeptember 1-én 9 kor indul és dél körül be is telik a rajtlista, úgyhogy erre kell a legjobban figyelni. Végül is összejött és kiautóztunk Conistonba, ami Londontól még 500km-re van északra, szóval nincs közel. A túra a Lakeland körzetben megy egy jó nagy kört nagyon szép helyen. A magyar viszonyokhoz képest nagyon megadják a módját, mert ugyan például a Mátra 115ön nagy vígasság van, de ott nem csak a túrázók, és csatolmányaik lelkesednek, hanem meglepően sok kívülálló eljön buzdítani, tapsolni. Nem Tour De France, de majdnem.

Az is érdekes volt, hogy az ottani indulók mind nagyon sportos alkatúak, olyanok, mint akik kiérdemelték a nagyon profi felszerelésüket. A hazai túrázók sokkal vegyesebb képet mutatnak, viszont nem adja fel a fele J A rajt előtt volt eligazítás is, ami szintén elég furcsa volt, olyan típusú tanácsokat adtak, hogy, ha fáradt vagy  pihenj, meg, hogy ha rosszul érzed magad ,ne erőltesd. Biztos én tudom rosszul, de azt hittem, hogy gyakorlott és felkészült emberek járnak ilyen sétákra J A legfontosabb tanácsról, amit nem győztek hangsúlyozni, hogy zárd be a kaput, persze fogalmam se volt mit jelent. Az Ultra Trail Lakeland District túra pénteken 18.00 kor indul, és vasárnap délig kell visszaérni. Érdekes, hogy se előtte se utána semmilyen orvosi vizsgálat nincs, viszont mindenkit megmérnek és a súlyát egy matricával felragasztják a hátizsákjára, úgyhogy menet közben mindenkiről tudtam hány kg.

túraEl is indult a mezőny nagy” síp-dob-nádihegedű„közepette  a helyiek tapsolós sorfala közt. Kicsit ijesztő, hogy mindenhol baromi magas hegyek vannak, de valójában csak annak tűnnek, mert nincs rajtuk fa, ám csak 3-400 méter magasak. Ami az igazi nehézséget jelentette, legalábbis nekem, hogy minden út, ösvény, csapás végig tele volt kővel. Nincsenek erdei utak, csak kövek. Amikor a Rettenthetetlen William Wallace ott szaladgált biztos felsöpörtek neki előtte. Angliában nincsenek turistajelzések, legyünk büszkék a magyar rendszerre,  azóta, ha eltévedek sem szidom a Természetjáró szövetséget.

Ott, el sem tudják képzelni, hogy ez létezhet, olyanokkal bénáznak, hogy a „kőrakásnál fordulj balra”, hogy mi számít annak, van-e több belőle fel sem merül bennük. A legtöbb helynek viszont olyan nevet adnak, amit a nem helyiek biztos nem értenek. Mondjuk nem is volt ott 5-6 külföldinél több J Volt olyan sokszori patakátkeléses szakasz, ahol az itinerben három átkelőhely neve szerepelt, csakhogy öt hídon mentünk át, szóval érdekes logikájuk van ehhez. A becsukandó kapuk rejtélye viszont az első órában megoldódott, ez a túra magánszemélyek kertjén, sőt a házuk mellett vezet, illetve a gazdaságukon keresztül ahol rengeteg birkát és tehenet tartanak.

Ha nem csukod be a kaput, elkószálnak és összekeverednek az állatok, és jövőre nem engedik oda túrát. 50ig számoltam. A kapukat, nem a birkákat. Ezek a jószágok nemcsak sokkal nagyobbak, mint nálunk, de rém hangosak is, ami éjjel elég ijesztő ám.  Végül megunva a sok eltévedést csatlakoztam egy helyi ultrafutó lányhoz, aki ugyan lassabb volt nálam, viszont mindig tudta merre kell menni, úgyhogy onnantól könnyebb volt.  Elég sokat futottunk és sok embert lehagytunk, és a Mátrában edződve tulajdonképpen nem is volt olyan nehéz menet. Biztos vagyok benne, hogy a kirándulások során megismert túratársak közül sokan képesek lennének teljesíteni az UTLD-t.  Idénre is sikerült beneveznem igyekszem kijavítani a hibákat, viszek gps-t, így remélem jobb lesz a teljesítési időm. Addig is azonban várnak a követhető turistajelzések, és a Mátra 🙂

További szép napot,

Üdv:

Ádám

Share.

About Author

Leave A Reply

Miben tudok segíteni? Klikk ide!

Jelenleg nem vagyunk elérhetőek, kérlek hagyj üzenetet, ügyfélszolgálatunk hamarosan keresni fog. Köszönjük szépen.

Kérdések , kérések ? Szívesen segítünk mindenben!

Kattints ide hogy elkezd a csevegést

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás