Túrázás

0

Azoknak, akik csak barátkoznak a túrázás gondolatával!

Ha szereted a természetet, az erdőt, dombokat, hegyeket, de félsz, hogy meghaladja fizikai teljesítőképességedet, akkor kezdetnek célszerű kisebb túrákkal kezdeni, ami majd meghozza a kedvet, bátorságot ahhoz, hogy nagy hegyeket hódítsál meg vagy netán teljesítmény túrákra nevezzél be.

Így voltam ezzel én is. Egyszer egy barátom, aki jól ismeri a pilisi erdőket elhívott magával túrázni. Ez egy novemberi szombat volt, friss hideg levegő napsütéssel, a legjobb idő téli túrázáshoz. Biztosított arról, hogy könnyű séta lesz, semmi megerőltető, mert mondtam neki, hogy utoljára iskolás koromban voltam kirándulni, az pedig nem ma volt. Csobánka felé vettük az irányt és a Holdvirág árok volt a cél. Valóban könnyű túra volt, kis patakokkal, sziklás erdős részekkel, néhol létra mászással nehezítve az ügyet. Abszolút jó élmény volt, és egyben „beetetés” is, mert felbuzdulva az élményeken, még többet akartam látni a Pilisből.

Pilis hegységnek nagy előnye, hogy Budapestről könnyűszerrel elérhető, akár tömegközlekedéssel is. Az alábbiakban szeretném megemlíteni, mely útvonalakat ajánlom kezdő túrázóknak, kipróbáltam mindegyiket és játszi könnyedséggel teljesíthetőek.

1, Solymáron a Rózsika forrás és a Solymári vár. Ez egy laza séta, de a környezet meseszerű, és rengeteg túra útvonalra lehet rákapcsolódni például az országos kéktúra útvonalra is, tehát csak a vakmerőségünk szabhat határt, meddig megyünk.

2, Ki ne hallott már Dobogókőről, számtalan túra útvonal, gyönyörű panorámával és a Zsindelyes menedékháznál pihenési, étkezési lehetőségek várnak. Ki lehet deríteni, hogy valóban itt dobog Európa szíve, ahogy a monda írja.

Dobogokő

3, Szentendrétől nem messze helyezkedik el a Lajos forrás és Dömörkapu. Lajos forrásból vizet is lehet vinni, aki visz kulacsot (állítólag gyógyító hatása van). Dömörkapunál meg pazar vízeséseket lehet találni, mintha nem is itthon lennénk. Ez a két hely közel van egymáshoz, egy kirándulás alatt letudható.

Dömörkapu

4, Rám szakadék, amiről biztos, hogy hallott mindenki, és legalább egyszer biztosan járt is már ott. Az évek alatt nagyon kiépítették segéd lécekkel és így már nem olyan nehézségű, mint régen volt. Gyerekkoromban még veszélyesnek is tűnt, de most már tudom, hogy teljesíthető és egy szép túra a szikláival, csörgedező patakokkal, egy kis kalandpark szerű élménnyel fűszerezve. Dömös felől a legegyszerűbb megközelíteni.

5, És végül az én személyes kedvencem, ami talán már tényleg túrának nevezhető, ha megmásszuk a Pilis legmagasabb hegyét a Nagy-Kevélyt 534méter magas. Pilisborosjenőről a legkönnyebb megközelíteni, de Békásmegyer felől is meglehet, de az már egy hosszabb út. Itt már mászhatunk hegyet, és a csúcson csodálatos látvány tárul elénk a környező hegyekre, falvakra és még Budapestre is tiszta időben.

Azt hiszem én itt vesztem el, mármint hogy túrázni, túrázni és túrázni akarok! Természetesen ide is vezet kijelölt túraútvonal, Budapestről fél óra Pilisborosjenő autóval, vagy akár az Árpád-hídról volán busz fél óra. A busz végállomás a túraút kezdetén van, ahonnan játszi könnyedséggel megnézhetjük a Jenői Egri vár másolatát vagy a Teve sziklát.

Teve szikla

Ja, és nem kell megijedni, mert ahogy jövünk át az Árpád-hídon vagy már Bécsi úton autózunk láthatjuk a kimagasló Nagy-Kevélyt és annak, aki még nem mászta meg bizony a távlatból hatalmasnak és meredeknek tűnik, de ez csak a látszat. Tehát, nem érdemes meghátrálni…

Ezeken a túraútvonalakon az a jó, hogy nem olyan hosszúak, nem túl veszélyesek, nem kell hozzá különösebb profi túrázó felszerelés, csak egy jó és kényelmes túracipő, némi elemózsia. A Kevélyek és a Rám szakadék, amire esetleg rá lehet fogni, hogy közép nehéz, de a többi az gyerekjáték, de mégis hozza azt a pluszt, azt a jóérzést, amit egy túrázás adhat. Mozogtál, friss levegőn voltál gyönyörű környezetben, és természetesen teljesítettél.

Még egy jó tanácsot adnék, ha nincs velünk egy tapasztalt túrázó, aki ismeri az útvonalat, mindenképpen keressünk pontos útleírást akár neten is, mert ismeretlenül nem szabad neki vágni még akkor sem, ha kis kirándulásról van szó. Mivel tél van, a réteges öltözködés nagyon fontos, a vízhatlan meleg-kényelmes túracipő elengedhetetlen, hogy ne egy kellemetlen élmény legyen. És nagyon-nagyon fontos, hogy tájékozódjunk, mielőtt elindulunk a kiszemelt túránk járhatóságáról, mert ugye tél van, és a hó, a jég bizony csúnyán kiszúrhat velünk! És sose feledjük tisztelni a természetet, mert ő az erősebb!

Jó túrázást!

Share.

About Author

Leave A Reply

Miben tudok segíteni? Klikk ide!

Jelenleg nem vagyunk elérhetőek, kérlek hagyj üzenetet, ügyfélszolgálatunk hamarosan keresni fog. Köszönjük szépen.

Kérdések , kérések ? Szívesen segítünk mindenben!

Kattints ide hogy elkezd a csevegést

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás