Uszoda 4000 méter felett…

0

Miután úgy alakult az életem, hogy párommal munkát kaptunk Németország déli részén, így akaratlanul is közelebb vagyok második otthonomhoz, a magas hegyek világához. Az Alpok négyezresei szinte karnyújtásnyira kerültek hozzám. Alig 150 kilométerrel délebbre már az Eiger (3970 m), Mönch (4107 m), Jungfrau (4158 m) legendás hármasa tornyosul fölénk.

Innen még 150 kilométer és megérkezünk a svájci Alpok szívébe, egy még nagyobb legenda, a Matterhorn (4478 m) lábához. Ha pedig Franciaország felé indulunk, akkor a Mont Blanc (4810 m) állja utunkat. De bőven akadna még mit felsorolni a lélegzetelállító magaslatok közül. Azt hiszem, nem kell részleteznem, hogy minden egyes szabad hétvégém az időjárás fürkészésével zajlik. Bízva abban, hátha el tudok csípni egy két-három napos jó időt az Alpokban.

Így történt ez egy héttel ezelőtt is. Az időjárás előrejelzés szerint napközben záporra, zivatarra lehetett számítani a hegyekben. Az itteni 30-32 fokos hőség után még jól is jött volna egy kis eső. Azonban az előjelzés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket… de erről majd később.
Hosszas keresgélés és tervezgetés után megtaláltam a hétvégi célpontot. A Matterhorn-t már megmásztam korábban (az olasz oldalról, a Lyon-grat-on keresztül), és még vagy 9-10 négyezer feletti csúcsot is a Monte Rosa csoportban.

De ezek kizárása nem könnyítette meg a keresgélést. Még így is számtalan előkelő csúcs található ebben a régióban. A választás végül az Alphubel 4206 méteres csúcsára esett, lehetőség szerint az Allalinhorn-al (4027 m) kombinálva. Sikerült mászó társat is találnom, a tőlünk nem messze, szintén Németországban élő K. Győzőt.

Győzővel korábbról ismerjük egymást, másztunk már együtt az Alpokban. Csupán a véletlen műve (vagy talán Isten akarata), hogy itt kint kb. 20 km-re lakunk egymástól. Őt sem kell sokáig győzködni, ha a hegyekről van szó, így kétfősre duzzadt a csapat.

2015. június 6-án kora reggel indultunk útnak. Az első meglepetéssel hamar szembesültünk. Kandersteg településhez érve vasúti vagonokra tereltek minket, némi svájci frank ellenében persze. Ezzel a személyautókkal megrakott szerelvénnyel vágtunk át a velünk szemben emelkedő hegygerincen. A vonatunk eltűnt egy kivilágítatlan alagút mélyében.11418311_916930248374116_1533417500_n

Az autónkban ülve, és közben a vasúton zötykölődve, korom sötétben vártuk, hogy mi fog következni. Majd közel 20 perc múlva kiértünk az alagútból, a hegy másik oldalán. Innen gyakorlatilag már csak be kellett gurulnunk a völgybe, ahonnan mászásunk kezdődött.

Nem mentünk fel egészen Zermattig, az előtte található Täsch faluban raktuk le az autót. Innen taxit vettünk igénybe – nem kevés energiát és leginkább időt megspórolva – a 2200 méteren található Täsch-alp nevezetű faluba való feljutáshoz. A hőmérséklet nem nagyon csökkent még ebben a magasságban sem. Továbbra is 32-33 fokot mértünk.

Ennek ellenére jó tempóban sikerült megtenni az első távot. Alig 45 perc alatt felértünk a 2701 méteren található Täsch hüttébe. Nagy meglepetésünkre egy árva lélek sem volt a házban. Ami elsőre ijesztően hatott, hiszen a hálózsákot és a sátrat a kocsiban hagytuk. A hütte zárva volt, csak az oldalában található ún. téli szállás volt nyitva.

Ám nekünk ennél nem is kellett több. 15-20 fő fogadására alkalmas kis szoba, emeletes ágyakkal, kályhával, összevágott tüzelővel, bevezetett forrásvízzel. Álmodni sem mertem volna jobbat.
Miután szusszantunk és ettünk, elindultunk felfedezni a holnapi útvonalunkat. 3000-3100 méterig mentünk fel, onnan kezdődött a gleccser.

Jól követhető, kőbabákkal jelzett út vezet idáig. Majd visszatértünk a házba, ahol a napon sütkérezés közben figyeltük a hegyoldalon szaladgáló mormotákat. Késő délután még 2 páros érkezett meg a házba. Ketten síelni jöttek, a másik páros pedig a Rimpfischhorn (4199 m) megmászására készült. Estére megérkezett a beígért vihar.
Másnap fél négykor keltünk, első dolgunk volt kimenni és mérlegelni az időjárási viszonyokat. Kicsit felhős volt még az ég, de szakadozott és erősen fújt a szél is. Így mind a hatan úgy döntöttünk, hogy mászunk ma, és elindulunk, ki-ki a saját csúcsa felé. Gyors reggeli, öltözködés, és már is magunk mögött hagytuk menedékünket.

11289838_916929728374168_797805137_n
A hajnali órák kissé unalmas lépkedéssel teltek a sziklás terepen, majd tovább a még fagyott gleccseren. Reggel 6-7 óra körül a nap már magasan járt, de mi az árnyékos oldalon másztunk ki a 3800 méteren lévő hágóba. A hó már ekkor sem volt elég kemény, majdnem minden lépésünk beszakadt. A hágón átbukó szél csontig hatolt.

Hiába láttuk, hogy a túloldalon már süt a nap, mi a dermesztő hidegben kapaszkodtunk fel a meredek falon a hágó irányába. Majdnem 9 óra lehetett, amikor elértük a hágó (Alphubeljoch) feletti első laposabb részt (3900 m). Ezt az oldalt már jó ideje sütötte a nap, és éreztük, egyre kevésbé fagyott a hó.

Ekkor már előttünk tornyosult az Alphubel tömbje. A leírások – és a térképek is – a csúcs alatt harántoló, a gleccserhasadékok felé tartó és a csúcsot alul megkerülő útvonalat jelöltek. Ezért erre indultunk. Itt már nem fáztunk, és minden lépésünk fél lábszárig szakadt a vizes hóban. 4000 méter környékén elértük azt a pontot ahol a felettünk húzódó gleccserhasadékon át kellett volna kelnünk.

Azonban az ezen található hó hidak (amik a hasadék feletti átkelést hivatottak szolgálni) már sorra szakadtak be. Egyet sem találtunk, ami megtartott volna minket. A hasadék átugrása jött még számításba. De egy olyan hóból, amiben már eleve térdig vagy süllyedve, és ahol a fal meredeksége közel 45 fokos, igen nehéz lett volna átugrani a közel 1 méteres hasadékot.

Így elindultunk vissza a hágó irányába. Ekkora még jobban megolvadt a hó, és térdig süllyedünk a korábbi lépésinkben.
A harántolásból visszaérve nekiültünk enni és visszatölteni némi energiát. Eközben észrevettük, hogy a hágóból induló gerincen mintha fel lehetne jutni a csúcsra. Igazából nem gondoltam túl komolyan, hogy jobb lesz a hó állaga, mint korábban és bármi esélyünk lenne feljutni.

Ezért táska, és felszerelés nélkül indultunk el felfelé. Meglepődtünk. Mintha másik hegyen lettünk volna. Nem szakadtunk be, és jól tartott a hó. Itt is felmentünk kb. 4000 méterig és egyértelműen látszott előttünk a csúcsra vezető út. Viszont nem volt nálunk csak túrabot. Győző itt megállt, azt mondta megvár itt, ha én még menni akarok.11292621_916930098374131_710478171_n

Nem lepődtem meg, többször előfordult már, hogy magamra maradtam és egyedül kellett felmennem a csúcsig. Így hát lépkedtem tovább. Itt már egy kitett gerincen jártam. Az egyik oldalon mintegy 5-600 méter függőleges szakadék, a másik oldalon 45-50 fokos meredekségű fal, az aljában tátongó gleccserhasadékkal. 4100 méterig jutottam.

Itt változott a terep. Az eddig jól tartó hó, kicsit olvadtabb lett, és a fal meredeksége pedig nagyobb. Már láttam a közvetlenül a csúcsra vezető nyomokat. Szinte éreztem, hogy fent állok. De döntenem kellett. Mehetek tovább ezen a bizonytalan terepen, mindenféle biztosítás nélkül és valószínűleg feljutok.

Viszont a lefelé vezető út kérdéses lett volna. Az ereszkedés még bizonytalanabb és veszélyesebb lett volna, ahol egy apró hiba, megcsúszás, megbotlás és jégcsákány nélkül két lehetőségem maradt volna: az egyik oldalon 600 méter zuhanás, a másik oldalon 100-150 méter csúszás és gleccserhasadékba zuhanás.

Tudni kell visszafordulni. Én is így döntöttem. Hátat fordítottam a csúcsnak és elindultam vissza a társam felé. Újból a hágóban voltunk. És már azt terveztük, legközelebb mit csinálunk másképp a siker érdekében. Ahogy lefelé mentünk, a korábban fagyott gleccser olyan volt mintha egy uszodába kerültünk volna, vagy mintha a strand gyerekmedencéjében sétáltunk volna. Combig süllyedtünk a megolvadt, vizes hóban, szépen lassan elázott rajtunk minden deréktól bokáig.

Láttuk a síelők nyomait, irigykedve néztük milyen szép íven síeltek lefelé. Elképzeltük milyen jó lett volna, ha mi is léccel vagyunk, mennyivel hamarabb lehetnénk újra a sziklás terepen. A képzelgésből csak az zökkentett ki, amikor egy nagyobbat merültünk a hóban. Lefelé menet találkoztunk a másik párossal, nekik sem sikerült feljutni a hó borzasztó állaga miatt.

A házba visszaérve összeszedtük az ott hagyott cuccainkat, ettünk egy pár falatot és indultunk is le még az eső megérkezése előtt. Innen ismét taxiztunk egészen Täsch faluig. A hazafelé úton pedig már a következő mászás időpontját, és célpontját beszéltük.

Czinkota Gábor
Inzlingen, 2015. 06. 15.

Share.

About Author

Leave A Reply

Miben tudok segíteni? Klikk ide!

Jelenleg nem vagyunk elérhetőek, kérlek hagyj üzenetet, ügyfélszolgálatunk hamarosan keresni fog. Köszönjük szépen.

Kérdések , kérések ? Szívesen segítünk mindenben!

Kattints ide hogy elkezd a csevegést

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás