Via Ferrata – Csesznek

0

Via Ferrata – Csesznek

Körbe álltunk. Összekapcsoltuk a karabinerünket és izgatottan vártuk a hegy lábánál, hogy leszálljon Szent Iván éjszakája. A kellemes társaság és a nyár simogató melege szinte el is terelte a figyelmemet arról, hogy sötétben fogunk mászni. Miután a cseszneki vár is mondott rá egy gótikus igent, már nem volt más hátra, mint előre.

Ahogy sétáltunk befelé a sötét erdőbe, ahol csupán a fejlámpa fénye mutatta az utat, megmozdultak a félelmeim. Ám ahogyan a lábaim természetesen tették a dolgukat és magamba fogadtam az erdő erejét, fénysebességgel szertefoszlottak. Rögtön egy függőleges sziklafelületen kezdtünk, ahol betonvas lépéseket helyeztek el, segítve a sikeres startot. Az első pár etapot követően olyan melege lett a kezemnek, hogy végül levettem a mászókesztyűt.  Bár korábban sok nehézséget és fájdalmat okozott a hiánya, mégis úgy döntöttem, hogy vállalom.  A via ferrata (klettersteig) olyan, haladást könnyítő eszközökkel van ellátva, mint az acélkötelek, kampók, létrák és hidak. Ehhez egy dupla száras karabinerrel lehet csatlakozni, biztosítva a mászás folyamatát. Most olyan, haladást nehezítő körülménnyel találtam szemben magam, mint a sötétség. Speciális körülmények között, váratlan behatások mentén kirajzolódik az ember valódi jelleme. Ha nincs idő udvariaskodni és a begyakorlott reakciómintákat működtetni, akkor csak az adott pőre pillanat marad. Arra érdemes válaszolni. Hamar előjött bennem a belső párbeszédem során, a ’miért is nem ragyogó napsütésben jöttem ide’ gondolat. A hiányról azonnal áthelyeztem a fókuszt arra, ami van. Az éjszakára. Megfigyeltem a szikla vonulatait és egy jó játékba kezdtem: ahányszor sikerült eltalálnia a lábamnak egy nehezebb lépést, azt mondtam magamban: hála. Az apró lépések technikája segített abban, hogy spóroljak az energiámmal. A test éjszaka nem az erős igénybevételre van kalibrálva, hanem a pihenésre. Amikor beleengedtem magam a folyamatba és tudatosult bennem, most pont az inverze történik, szinte magától emelkedett az energiaszintem. A kötélhídnál pedig a tetőfokára hágott. Egyensúlyi gyakorlatokkal próbáltam tolni a határaimat. Ha Shakespeare most alkotta volna a reneszánsz irodalom egyik legszebb darabját, Szentivánéji álom címmel,  talán beleírt volna engem az első színbe -ahol a menyegzőre készülnek- mint szórakoztató szereplő.  A kihívás mellett roppant vicces volt fejjel lefelé, denevér pózban megpihenni a drótkötélen. S életemben először sikerült a magasban, a kötélspárgát megcsinálnom. Az egyensúlyi gyakorlatok egyszerre igényelnek koncentrációt és lazaságot. Imádom őket. Ki is mondtam utána a varázsszót: hála.

A természet is megmutatta az éjszakai szépségét. A hold méltóságteljesen ragyogott le ránk és a messzi távolban villámlásokat is láttunk. A másik oldalra pillantva az egymás mögött szorosan haladó csapat fejlámpái összefüggő fénysort alkottak. A lábunk alatt pedig olykor felcsillant egy-egy világító szentjánosbogár. Voltak pillanatok, amikor megcsúsztam és a jobb karomat is megcsúsztattam. Ilyenkor a pánikból azonnal a nyugalomba helyezkedtem át, a fájdalomról pedig eltereltem a figyelmemet a következő lépésre. Hálás vagyok érte.

A csapat vegyes összetétele ellenére jól működött együtt. Figyeltünk egymásra, miközben figyeltünk magunkra. Aki pedig mindannyiunkra figyelt és aki a túrát vezette, az maga a pálya megálmodója volt. Ez végtelen nagy biztonságérzettel töltött el. Nyugalommal és természetességgel beszélt és cselekedett. Még akkor is, amikor megneszeltük a közelgő vihar lehetőségét. Szerencsére a szél elfújta az esőt, de nem fújta el a Szent Iván éji tábortüzet, amit a túra után raktunk.  Körbe ültük. Csak csendben meredtünk a tűzre és hálát adtam az égnek az élményért és azért, hogy élek.

Ilyen különleges élményt kívánok Nektek is!

Csesznek1

http://www.vasaltutak.hu/

https://www.facebook.com/vasalt.utak/

Share.

About Author

Leave A Reply

Miben tudok segíteni? Klikk ide!

Jelenleg nem vagyunk elérhetőek, kérlek hagyj üzenetet, ügyfélszolgálatunk hamarosan keresni fog. Köszönjük szépen.

Kérdések , kérések ? Szívesen segítünk mindenben!

Kattints ide hogy elkezd a csevegést

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás