VIII. Balaton Szupermaraton 2015.

0

 

Csak pár nap telt el a 194,2 km hosszú, négy napra bontott Balatont körbe kerülő immáron 8. alkalommal megrendezett futóverseny óta, de még mindig a hatása alatt vagyok. Nagyon jó volt mind a négy nap. Békéscsabáról és a megyéből is szép számmal érkeztünk. A szállásunk nagyon jó volt, kellemes hely volt. Hajnalban a madarak hangjára keltünk, megváltás volt a kutyaugatás és a város zaja helyett ilyenre ébredni.

Ilyenkor kimondottan kellemes a Balaton környéke, nincs az a turista áradat, csöndes minden. Minden nap a Balatonfűzfői szállásunkról indultunk és érkeztünk, ami szerencsére nem volt annyira megterhelő, mint első nekifutásnak gondoltam. A rajtok is úgy voltak betervezve, hogy mindenki odaérhetett időben. A szállás tökéletes volt, mind a 13 fő kényelmesen tudott pihenni, az ellátásunk is biztosított volt.

Lássuk miből is állt ez a Balaton Szupermaraton ebben az esztendőben.

4 nap / 194,2 km / 250 egyéni induló ebből 10 fő Békéscsabáról / 195 csapat, amelyből 3 db szintén békéscsabai.

A teljes rendezvény kiegészült a FélBalaton, a BalatonMaraton+, a MaratonFüred és az ÖbölFélmaraton eseményekkel, így a versenysorozatban résztvevők létszáma elérte a 2200 főt.

1.nap Siófok – Fonyód 48,2 km

Első nap teli izgalommal és kíváncsisággal, hogy miként fogjuk bírni ezt az egész versenyt. Én próbáltam elvonatkoztatni a rajtszámtól, a rengeteg izgatott sporttárstól és igyekeztem edzésként felfogni az egészet. Szóval a rajtszám felvételt követően rengeteg ismerősbe botlik az ember, sok Ironman társammal találkoztam, és természetesen a csabai sporttársakkal is.

A reggeli jó hangulatról mint mindig Péter Attila szpíker gondoskodott. A rajt előtti pillanatokban már picit szétszóródtunk a nagy tömegben elveszítettük egymást. A mezőny morzsolódásával és mindenki a saját taktikájával volt elfoglalva és az idő múlásával mégis sikerült összefutni, majd együtt futni bizonyos ideig. A frissítés remek volt, néha éreztük, hogy bizony lehetnének közelebb is ezek a frissítő állomások, mert ahogy melegedett az idő, szükségünk lett volna a két állomás között is pici vízre.

A frissítőpontokon külön volt egyéni és váltóversenyes asztal, így mindenkinek jutott elég csoki, vajas kenyér, só, kóla, izó, víz, magnézium, gyümölcs (narancs, citrom, alma, aszalt szilva vagy sárgabarack). Nekem az első nap nem is tűnt olyan hosszúnak,mint amilyen valójában volt. Gyönyörködtem a tájban, vagy épp futás közben az élet nagy dolgait sikerült átbeszélni a futótársakkal. Este azért éreztem, hogy a tipikus balatoni szél kifújt rendesen és nagyon jól esett a finom vacsora, amit az egyik sporttársunk felesége biztosított (minden nap így volt, és itt gyorsan mindannyiunk nevében szeretném megköszönni Évinek, az odaadó gondoskodását).

2. nap Fonyód – Szigliget 52,9 km

A verseny leghosszabb távja volt ez a szakasz, és a legkegyetlenebb célba érkezést is ez tartogatta számunkra. Egy meredek hegyoldalba kellett felfutni a Szigligeti vár alatt, amely kockakövekkel volt kirakva. A reggeli órákban mindenki el volt foglalva a napfogyatkozással és sokan a futók helyett az eget kémlelték. Nem is volt semmi gond ezzel, elég hosszú napnak néztünk elébe, és volt ideje a sok kísérőnek és szurkolónak velünk is foglalkoznia.

Keszthely volt a legkedvesebb állomásom, mert egy kedves barátom és a kisfia kijött szurkolni nekem.

barátos

(helyi szurkolóim, Viki és a kisfia Levente)

Nagyon örültem nekik és mivel amúgy is jót tett egy kis pihenés a hosszú futás alkalmával, így szívesen szántam rájuk egy kis időt (de el lettem zavarva,h ez mégis csak verseny, majd telefonon beszélünk még) egy gyors fotót követően mentem is tovább, üldöztem edzőtársamat, akivel az egész napot együtt futottuk idáig. Elindultam, nem is olyan sokára utol értem és megint meneteltünk együtt a cél felé.

Elváltak útjaink az utolsó 10 km körül és mivel éreztem magamban az erőt, elkezdtem tempósabban haladni, ennek meg is lett az eredménye, mert nagyon sok sporttársat sikerült elcsípnem. A táv vége felé nem csak a hangulat, de a terepszint is emelkedett. És most jöhet a beszámoló elején is megemlített problematika, amely a jobb térdemet érinti. Ez a szintes terep annyira igénybe vette a térdszalagjaimat, hogy a célba érkezést követően már éreztem, hogy ebből lehet, hogy baj lesz később. Este már csak a borogatással és kenegetéssel telt, bízva a legjobbakban.

hátas

(Matyi és Én úton)

 3.nap Badacsony – Balatonfüred 43,6 km

Ez a nap is korán kezdődött, már az ébresztő óra előtt kelt mindenki, valahogy mindenki picit izgatottabb volt az ezt megelőző napokhoz képest. Harmadik nap a vízválasztó sokak számára. Ezen a napon egy picivel hosszabb volt a táv mint a maraton. A befutó Balatonfüreden volt, ami az elmúlt években igencsak megszépült. Végig edzőtársammal kocogtam, neki is voltak már problémái a futóművét illetően és jól kiegészítettük egymást.

Amikor én fáradtam, ő bírta és húzott, majd ugyanez fordítva. Sok meglepetés nem ért minket, a szintes terepre is fel voltunk készülve (lelkileg). Nagyon vártuk a befutót, az utolsó 5-6 km nagyon nehezen akart telni. A lábaink nehezen működtek, a sarkunkat is alig bírtuk megemelni néha, ez csak azokon a bringaúton haladó szakaszokon volt probléma, ahol a fa gyökerei felnyomták az aszfaltot, és komoly tereptárgyat képeztek számunkra. A célkapun áthaladva egy gyors csapat fotókészült, mert mint kiderült egész sokan értünk be közel azonos időben.

Egy kis séta a füredi sétányon és eljutottunk a masszőr sátorig. Számomra friss információ volt, hogy az egyéni nevezők ingyen kapnak 15 perc sziesztát ha hajlandóak kivárni a sorukat. Mivel nem volt nagy tumultus beálltunk a sorba és bíztunk abban, hogy hamar megkapjuk azt, ami jár és a csapatunk utolsó futója célba érkezéséig végzünk. A részletekbe most nem mennék bele, lényeg az, hogy nem így alakult és szegény csapatunk várhatott ránk az elfogadhatónál picikét többet, de ugyebár erről nem mi tehettünk, hanem a körülmények. Sajnos estére a térdem kezdett nagyobb lenni és néhány lépésnél már elkezdtem azon aggódni, hogy ha ez reggelre nem javul, akkor bizony gond lehet a siófoki befutóval.

 

kiscsoport

(a csapat nagyobbik része még úton)

4.nap Balatonfüred – Siófok 49,5 km

Egy újabb hosszú nap kezdődött, a futóművem nem úgy működött, ahogy szerettem volna. Mivel edzőtársam is szenvedett a saját lábmozgatásával, így az utolsó napot is közösen kezdtük meg. A tempónk a tervezetthez képest jól alakult, ennek fő oka a fájdalomcsillapító jótékony hatása, ami sajnos csak bizonyos ideig működött és kénytelen voltam ismételni a dolgokat, hogy végig érhessek a pályán.

Sokak küzdöttek az emelkedőkkel, nem is véletlen az, hogy ez az utolsó szakasz a négy napból, ez van a legmagasabban, és bizony innen van a legszebb panoráma is. Pont ezek azok a pillanatok, amik miatt megéri végig csinálni. Energiát ad a látvány és a tudat, hogy amit belátunk, azt mind körbekocogtuk. Valamikor ilyenkor haladtunk együtt Rokob Józseffel, aki a 30 nap 30 Ironman verseny világbajnoka. Az egyik sporttársunk ránk előzött a sík szakasz elején. Látszott rajta az elszántság, a tudata annak, hogy 180 km már mögöttünk van a sok emelkedővel együtt. És van még benne erő tempót futni.

Az ő hatása volt az amitől az utolsó 9 km teljes energiabomba volt. Még a nap elején megbeszéltük, hogy erőnktől függően majd a táv végén növeljük az eddigi tempónkat, ha bírjuk. Nekem ez annyira jól sikerült, hogy a tempó fokozatos növelése után egyedül maradtam és csak pörgettem a lábaimat. Sorra értem be az előttem lévőket, akik szurkoltak és tapsoltak, ahogy elhaladtam mellettük. Volt aki csak utánam kiabált, hogy „Nyomjad Bazsa”.

Meg voltam döbbenve, hogy 180 km megtétele után, fájós lábbal is 4:20-as tempót tudok diktálni (itt már csak a szívem vitt „haza”). A pulzusom már a komfortzóna szélén volt és ahogy a siófoki célegyenes közeledett, legbelül már a könnyekkel is küzdöttem a célkapu láttán. A boldogságtól, annak a tudatától, hogy most 4 nap alatt futottam annyit, amit máskor egy egész hónapban szoktam, a többi bennem dúló érzelmi hullámoktól, annak a tudatától. De attól is, hogy ennek a megpróbáltatásnak is a végére értem, és talán sajnáltam is, mert a térdprobléma ellenére is nagyon jól éreztem magam a bőrömben.

Szóval nagy érzelmek és élmények egyvelege az utolsó 800 méteren összegyűltek, de 1-2 könnycsepp elmorzsolása után átfutottam a célkapun, minden rendben volt. Megkaptam a befutó érmemet, a sok gratulációt az ismerősöktől, szervezőktől, segítőktől.

Összegzésként:

Teljesen elégedett vagyok az elért időmmel is, mivel ilyen jellegű versenyen még nem vettem részt, a lábam is problémát okozott, de mindezek ellenére tökéletesen boldog és elégedett vagyok. Mivel nem volt teljesítmény kényszer, így nagyon könnyű volt az egész. Most ez sokaknak furcsán hangzik, hogy miről is beszélek, mitől lehet könnyű egy 194,2 km hosszú futás, de tényleg nem volt vészes.

Azt nem mondom, hogy most azonnal beneveznék a jövő évi versenyre, erre még aludnék párat, de az biztos, hogy csak ajánlani tudom azoknak, akik megfelelő edzettségben vannak és ki akarják próbálni magukat. Jómagam maradok az Ironman távnál és a triatlonnál, de jó volt belekóstolni az ultrafutásba is és az itt szerzett tapasztalatoknak és a megtett távnak is jó hasznát fogom venni a jövőben.

Köszönet mindenkinek, akik otthonról vagy a helyszínről szorítottak értünk! Valamint a segítőinknek Mátó Évinek, Balda Gyurinak és Kovács Lacibácsinak is hatalmas köszönet! Továbbá a váltósoknak, akik a napi penzum után bringára pattantak és a mezőnyben oda-vissza razziáztak és láttak el minket a frissítő állomások között minden jóval (Livi és Vera). És ne feledkezzünk meg Garami Csongorról sem, aki a közlekedésben segített minket a helyszínen (ő is egyéniben teljesítette az idei Balaton Szupermaratont).

A vasárnapi befutó sorsdöntő volt a dobogós helyezések tekintetében a nők 25-40 közötti, valamint a férfiak 56+ kategóriájában.

Molnár Gitta a 4. helyről futotta fel magát a dobogó ezüstérmes helyére és az elsőtől is csak 33 perc körüli idővel maradt le. Ami ekkora távnál nem is olyan sok.

Lukovics Béla pedig a remek frissítési stratégiának és a mérnöki precizitásának köszönhetően elcsípte a 3. helyezést kategóriájában. A hölgyek versenyénél is kiélezettebb küzdelm volt ebben a kategóriában, mivel a 3. és az 5. helyezett között mindössze 1,5 perc döntött!!! Gratulálunk a dobogósainknak!

 

csoport 2 kép

 

(a többiek még a pályán)

Edemények:

Egyéni:

név:                                        korcsoport:    helyezés:       össz. idő:

Molnár Gitta:                                     25-40  N         2. hely                       17:05:06

Szilágyi Szvetlana:                         25-40  N         6. hely                       18:42:04

Plavecz Andrea:                              25-40  N         7. hely                       19:00:03

Csíbor Anita:                                    25-40  N         13. hely         26:05:33

Pljesovszki Roland (Szarvas):      -25 F              3. hely                       19:09:34

Lukovics Béla:                                 56+ F             3. hely                       18:30:17

Fejes Zoltán:                                    40-56 F          34. hely         18:59:25

Korcsmáros Tamás:                        40-56  F         64. hely         21:13:54

Szarvas Mátyás:                              25-40  F         7. hely                       19:00:03

Árgyelán Krisztián:                         25-40  F         47. hely         23:19:47

Patkós Gábor (import csabai):      25-40  F         37. hely         20:09:43

Szabó Balázs:                                 25-40  F         25. hely         19:22:41

Váltók:

Utánfutók (dr. Szabó Erika, Bunzel Lívia, Kovács Vera):

3 fős               1. hely                        20:38:31

Iron Majdnem (Szekeres Mariann, Patkós Gábor):

2 fős               20. hely         20:02:13

Éremesélyesek (Magyar Endre, Korcsmáros Tamás):

2 fős               36. hely         21:13:52

Share.

About Author

Leave A Reply

Miben tudok segíteni? Klikk ide!

Jelenleg nem vagyunk elérhetőek, kérlek hagyj üzenetet, ügyfélszolgálatunk hamarosan keresni fog. Köszönjük szépen.

Kérdések , kérések ? Szívesen segítünk mindenben!

Kattints ide hogy elkezd a csevegést

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás